Hamarosan elkészül a makói döner-gyár
A török tulajdonban levő Duna Döner Kft. makói élelmiszer-feldolgozó gyárában nyárra elindulhat a döner- és gyrosgyártás, a beruházás a terveknek megfelelő ütemben halad, már hetvenöt százalékos készültségben van - jelentették be az érintettek a helyszínen, a Makói Ipari Parkban sajtótájékoztatón, kedden.
A projekt 400 millió forintos uniós támogatással valósul meg, a többit a cég önerejéből biztosítja. A létesítményben már elkészült a gyárépület, és a berendezéseket, gyártósorokat is beszerelte a kivitelező. A beruházás első üteme októberben lezárult, azt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal januárban ellenőrizte és mindent rendben talált. Ennek megfelelően várja a cég most a támogatási összeg kifizetését, mely négy hónapot csúszik, de márciusra az ígéret szerint megkapják - mondta az ügyvezető.
Makó polgármestere és a Duna Döner Kft. képviselői 2008. május végén írták alá azt a szerződést, amely alapján a török befektető 1,4 hektár területet vett a Makói Ipari Parkban. A 850 millió forintos beruházás során a 2000 négyzetméteres gyárcsarnokban korszerű daraboló és kebab-gyártó üzemet hoznak létre.
A cég vállalta, hogy az első szakaszban 60 munkavállalót alkalmaz - kezdetben 30-at és később újabb 30-at -, végül pedig a termeléstől függően tovább is emelheti a létszámot. A termelés a tervek szerint az idén nyár elején kezdődik, s kifejezetten helybeli, illetve térségbeli szakmunkásokat keresnek, sőt vállalják az átképzést és a betanítást is.
A tervek szerint a munkaerő mellett az alapanyagot is Magyarországról szerzik be, később szeretnék a marhahúst és a szárnyast is helybeli tenyésztőktől vásárolni. A gyár elsősorban nyugat-európai piacra termel majd, török vendéglőknek fog szállítani.
Korábban Buzás Péter a város polgármestere az MTI-nek elmondta: a török vállalkozás az első, amelyet az épülő autópálya vonzott a településre. A város minden segítséget megad a gyárnak, hisz az munkahelyet teremt majd sokaknak. Dolgozónként 500 ezer forint támogatást ígért a cégnek, amely így összesen 30 millió forintos önkormányzati támogatásban részesül. Ez a lehetőség egyébként bármelyik betelepülő számára adott.
Az 56,5 hektáros makói Ipari Park 1998-ban jött létre.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Mi köze a szervezeti kultúrának a munkaerő megtartásához? 9 hónapja
- Januártól új vezérigazgató a DDC élén 1 éve
- Altorjai Anita a Duna Médiaszolgáltató új vezérigazgatója 2 éve
- Egyszeri támogatással és négymilliós kerettel segítik a Continentaltól elbocsátott dolgozókat 2 éve
- Stratégiai HR feladat: összeérjen a minőség és a mennyiség - tévhitek a KPI-okkal kapcsolatban 3 éve
- Kész visszafizetni az állami támogatás egy részét a leépítést tervező Continental 3 éve
- Hamarosan újabb 140 embert bocsát el a Continental, Lázár János tiltakozik 3 éve
- Új gyárigazgató a Continental makói üzeme élén 3 éve
- Paks 2: Elkezdődött a leendő munkásszállók berendezése 3 éve
- Folytatódik a sztrájk a Continentalnál, ezúttal 24 órás munkabeszüntetés lesz 3 éve
- Kevés a matróz és akadozik a hajóvezető utánpótlás 5 éve