Hallássérülteket támogat a Pannon
Idén a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete részesült a mobilszolgáltató nagy összegű karácsonyi ajándékában.
A HARKE az adományt az Egyesült Államokban kifejlesztett ECLIPSE alkalmazás honosításának befejezésére és öt beszédíró-gyorsíró oktatására fordítja, 2009 nyár végéig. A beszédíró-gyorsíróval az élő beszéddel azonos sebességű írásos tolmácsolás valósítható meg, ami a hallássérültek általános társadalmi integrációjában nyújthat nagy segítséget. A Pannon karácsonyi adománya egy már megkezdett, ám forráshiány miatt megszakított technológia és szolgáltatás továbbfejlesztését, valamint azok működtetését teszi lehetővé. A mostani adományozás szorosan kapcsolódik az idei e-befogadás évéhez, melynek célja a digitális felzárkóztatás elősegítése.
Több éve adományoznak
"A Pannonnál fizikai környezetünk akadálymentesítésén túl szolgáltatásainkhoz, szakterületünkhöz kapcsolódva a kommunikáció akadálymentesítését is kiemelten fontosnak tartjuk. A HARKE támogatásával is erre szeretnénk a társadalom figyelmét felhívni" - mondta el Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója.
Az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az üzleti partnerek számára is sokat jelent ez a közös adomány, mely immár hagyomány a vállalati felelősségvállalás terén élen járó mobilszolgáltató életében. 2008-ban a kedvezményezett kiválasztását egy nonprofit alapítvánnyal együttműködésben végezte a Pannon, hogy a független és szakértő harmadik fél által váljon a támogatás, illetve annak célja átláthatóvá és még hitelesebbé.
A Pannon hosszú évek óta elkötelezett a felelős működés mellett. Telekommunikációs szolgáltatásokat nyújtó vállalat lévén a Pannon célja az, hogy szakértelmével, innovatív technológiai megoldásaival hozzájáruljon a hátrányos helyzetben élők fejlődéséhez, csökkentse hatását a klímaváltozásra, és előmozdítsa az információtechnológia biztonságos használatát.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- Fákat ültetett a Nexon a Szentendrei Skanzenben 2 hónapja
- A hibrid munkarend növeli a nemek és társadalmi csoportok közötti egyenlőséget 2 hónapja
- Elfogyott a magyar munkaerő? Főszerepben a toborzás! 3 hónapja
- Így spórolhat milliókat a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával 4 hónapja
- Vegyen fel hallássérült dolgozót - segítséget kap, aki segít! 5 hónapja
- Lesújtó eredmények: három iskolaévnyi előnyt jelent a családi háttér Magyarországon 6 hónapja
- Emberi erőforrás tervezés 2024-re, avagy "hass, alkoss, gyarapíts" 6 hónapja
- Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá 6 hónapja
- Íme a CSR Hungary Díj 2023-as díjazottjai 7 hónapja
- Így biztosítja szakember-utánpótlását a MOL 8 hónapja
- Hogyan alakítja át a gamification a CSR-t és növeli a globális tudatosságot? 10 hónapja