Feszült helyzet alakult ki a Malév GH-nál, csökkentik a béreket
A szakszervezet szerint pattanásig feszült a helyzet a ferihegyi földi kiszolgálást végző Malév Ground Handling Zrt.-nél a tervezett bércsökkentés miatt. Limburger Lóránt, a cég vezérigazgatója szerint a társaság a túlélésért küzd, így elkerülhetetlen az összes alkalmazott bérének csökkentése, és a helyzetet a munkavállalók többsége megérti.
A szakszervezet szerint a vezérigazgató tulajdonosi elvárásokra hivatkozva szeretne 390 millió forintos megtakarítást elérni a jövő év végéig. A költségcsökkentés oroszlánrészét a dolgozói juttatások megkurtításával tervezi a vezetőség. Tizenöt százalékos fizetéscsökkentés és a cafetéria teljes elvonása szerepel a tervek között, amely ellen a szakszervezet tiltakozik. Megjegyzik, hogy a 10-15-éves szakmai tapasztalattal rendelkező dolgozók nettó fizetése cafetériával együtt 140 és 170 ezer forint között van, ebből vennének most el 30-40 ezer forintot.
Az érdekképviselet szerint a cég működése nem garantálható a bérköltség további csökkentésével, és úgy látják, hogy a "túlméretezett vezetői juttatások, értelmetlen párhuzamosságok, megmagyarázhatatlan munkakörök és szükségtelen igazgatóságok visznek el legalább százmillió forintot évente".
Limburger Lóránt az MTI megkeresésére emlékeztetett arra, hogy a Malév februári csődje után a magyar légiközlekedés hosszú évekre válságos állapotba került, ami közvetlenül érintette a földi kiszolgáló céget is. A Malév GH szintén közel állt az azonnali csődhöz. Azóta a helyzet "az elmúlt hónapok kitartó munkájának eredményeképpen konszolidálódott, 2012. november 1-jétől a Wizz Air kiszolgálását is sikerült megszerezni" - írta.
Limburger Lóránt hangsúlyozta, ahhoz, hogy a cég hosszú távú működésének feltételei megteremtődjenek, elkerülhetetlenné vált az összes alkalmazott bérének csökkentése, összhangban a hasonló területen működő más repülőtéri cégek bértáblájával. Éppen azt nevezte a Malév-csőd egyik tanulságának, hogy nem lehet tartósan szembemenni a piaci árakkal.
A vezérigazgató elismerte, hogy a munkavállalóknak nagy terhet jelent a bércsökkentés, de felhívta rá a figyelmet, hogy az intézkedés a Malév GH vezetőit is érinti, ők a dolgozóknál nagyobb mértékű bércsökkentést fogadtak el.
Hozzátette: a szakszervezet állításával szemben a Malév Ground Handlingnél a munkavállalókkal a munkaszerződés módosításra irányuló tárgyalások nyugodt légkörben zajlanak, a dolgozók munkájukat fegyelmezetten és felelősen végzik, és többségük átérzi a vállalat és saját munkahelyeik jövője iránti felelősségét.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 3 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 2 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja