kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Férfiuralom a cégvilágban: a cégvezetők csupán harmada nő

A magyar cégvezetők csupán 32 százaléka nő, náluk még a magyarországi női cégtulajdonosokból is több van. A férfiak erősen felülreprezentáltak a vállalkozásokban. A legtöbb cégvezető és tulajdonos a 40-50 éves korosztályból kerül ki, valamint a nagy cégeknél sok a 60 év feletti tulajdonos - áll a Bisnode üzleti információ szolgáltató honlapján közzétett elemzésben.

A társas vállalkozásokban tulajdonosként tevékenykedők csupán 40 százaléka nő, ami jobb arány, mint a cégvezetők esetében, ott ugyanis csupán 32 százalék az arányuk, derül ki a Bisnode elemzéséből. A nők aránya a vezetésben fordított arányos a cégmérettel, ugyanis minél több alkalmazottat foglalkoztat egy vállalkozás, annál kisebb az arányuk a cégbíróságon bejegyzett vezetésben. Míg a 10 fő alatti cégek vezetőinek körében több mint 30 százalékkal reprezentálják magukat, addig a 250 főt feletti alkalmazotti számmal rendelkező cégek vezetőinek csupán 20 százaléka nő.

A cégtulajdonosok körében valamivel több nő van, ugyanis összességében a 40 százalékot is eléri az arányuk, ráadásul itt az 50 és 249 fő közötti alkalmazotti számot foglalkoztató vállalkozásoknál arányaiban több nő szerepel tulajdonosként, mint a 20 és 49 főt foglalkoztató cégeknél.

Sok a 60 év feletti cégtulajdonos

Amennyiben a cégvezetők kor szerinti megoszlását vizsgáljuk cégméret alapján, azt látjuk, hogy a legtöbb vezető a 40 és 50 közötti korosztályból kerül ki, ők ugyanis 29 százalékot képviselnek a teljes vezetői körből. A cégmérettel párhuzamosan öregedés tapasztalható a cégvezetők körében, azonban nem a legnagyobb vállalkozásoknál a legidősebb a vezetés, hanem az 50 és 249 fő alkalmazotti létszámot foglalkoztató cégeknél. A 60 év feletti cégvezetők száma minden méretkategóriában 15 százalék felett van, és az 50 és 249 fő között foglalkoztató vállalkozások vezetőinek közel 19 százaléka 60 éve feletti.

Amennyiben a cégtulajdonosokat vizsgáljuk, összegészében kevesebb tulajdonost találunk a 40 feletti korosztályból, mint cégvezetőt, viszont a nagyobb cégméretnél az idősebb tulajdonosok felülreprezentáltabbak. A 30 és 50 közötti korosztály teszi ki a cégtulajdonosok több mint felét, de 60 év feletti is sok tulajdonos van, különösen a nagyobb cégeknél. Az 50 fő feletti cégek tulajdonosai közül ugyanis több mint 30 százalék a 60 év felettiek aránya. A vezetőkhöz hasonlóan itt is a cégméret növekedésével öregedő tulajdonosi kört találunk, azonban meglepő, hogy a 250 fő feletti alkalmazotti létszámot foglalkoztató cégek vezetőinek 3 százalékánál 30 év alatti tulajdonossal kell számolni, míg ekkora cégméretnél alig van 30 év alatti vezető. Hiába van több fiatal tulajdonos, a cégvezetést nagyobb cégméretnél nem ők végzik, derül ki az elemzésből.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk