kapubanner for mobile
Megjelent: 5 hónapja

Csökken azoknak a cégeknek az aránya, amelyek kielemzik a közösségimédia-adatokat

Az innováció terén nem jeleskednek a hazai cégek, de a digitális átállást komolyan veszik - közölte a K&H kedden az MTI-vel, saját innovációs indexe alapján.

A K&H hatodik féléve méri a hazai közepes és nagyvállalati szektor innovációs aktivitását. A tavalyi második félévi adatok közül egyértelműen kiemelkedik a digitális átállás témaköre, a felmérésből kiderült, hogy a cégek fele ezen a téren továbbra is dinamikusan fejleszt.

Az összefoglaló szerint a cégek alkalmazottainak 60 százaléka használ számítógépet a munkájához. Folyamatosan nő az internethasználók aránya, már eléri a 74 százalékot, míg 2021 első félévében ez az arány még csak 49 százalék volt. Évről évre emelkedik a munkájukhoz hordozható informatikai eszközt használók aránya, 2023 második félévében elérte az 56 százalékot a 2021 első félévi 39 százalék után.

Egyre elterjedtebb, hogy a cégek részletesen kielemzik a felgyűlt nagy mennyiségű digitális adatot (Big Data-elemzés), ezt a felmérés szerint már 16 százalékuk elvégzi. Az okoseszközökből és szenzorokból kinyert adatok elemzése már a vállalatok 28 százalékára jellemző, viszont az ugyanezen eszközökből kinyerhető geolokációs adatok egyre kevésbé keltik fel a figyelmüket.

Csökken azoknak a cégeknek az aránya, amelyek kielemzik a közösségimédia-adatokat, például a kommenteket. Két éve még a cégek egytizede figyelte a közösségi média híráramát, a legfrissebb felmérésnél már csak 1 százalékuk jelezte ezt a tevékenységét.

Folytatódik a mesterséges intelligencia térhódítása, a cégek 11 százaléka alkalmazza az új technológiát. Jellemzően kevés cég - 2 és 5 százalék közötti arányban - használja a mesterséges intelligenciát előrejelzésre, optimalizálásra, vizuális adatok feldolgozására, illetve arc- és képfelismerésre, vagy önvezérlő gépek alkalmazására. Beszédfelismerésre, gépi fordításra vagy chatbot-ként a cégek mintegy 5 százaléka alkalmazza. Ez jelentős emelkedés a fél évvel ezelőtti mélyponthoz képest, de csak visszatérést jelent a két évvel ezelőtti szinthez - jelezte a K&H.

Három félévnyi mélypontot, 3-4 százalékot követően 2023 második félévében már a vállalatok 10 százaléka számolt be arról, hogy folyamatautomatizálásra használja a mesterséges intelligenciát.

A K&H 2021 óta közli az innovációs indexet. A tavalyi második adatgyűjtésre 2023. szeptember 18-a és október 10-e között került sor, 360 olyan közepes és nagyvállalat innovációért felelős képviselőjét kérdezték meg telefonon, amelyek éves árbevétele meghaladja a 300 millió forintot.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk