Fejleszt a Mitsuba Kft. Salgótarjánban: 150 új állás
Bővíti gyártó és tároló kapacitásait az autóelektronikai berendezéseket gyártó japán Mitsuba cég Salgótarjánban, az új üzemrészt szerdán adták át. A teljes beruházás 2017 végére készül el 4,3 milliárd forintból, a fejlesztéssel 150 új munkahelyet teremtenek. a magyar kormány 850 millió forint támogatást nyújt a fejlesztéshez.
Hozzátette: közel 150 japán vállalat van jelen az országban, közülük 47 gyártókapacitással is rendelkezik, ezen cégek összesen 4,5 milliárd dollár befektetést valósítottak meg, és több mint 25 ezer embernek adnak munkát.
Szabó László úgy fogalmazott, a Mitsuba salgótarjáni bővítése is azt bizonyítja, hogy Magyarország megbízható partner, vonzó befektetési környezetet tud kínálni azoknak a vállalatoknak, amelyek a munkahelyteremtés céljából kívánnak hazánkba jönni.
Hino Noboru, a Mitsuba-csoport elnök-vezérigazgatója azt mondta: az új, 8600 négyzetméteres üzemrész megépítése fontos állomása a vállalat 4,3 milliárd forint értékű fejlesztési és bővítési projektjének. Ezzel a raktározási és gyártókapacitás kétszeresére nőtt, amelyet a megrendelések emelkedése indokolt. Az új egységben folyamatosan történik a gépsorok telepítése.
A salgótarjáni Mitsuba Automotive Systems of Europe Autóalkatrész Gyártó Kft.-nél jelenleg 370-en dolgoznak. A beruházás tavaly októberi megkezdése óta már 90 új munkahely létesült, a projekt befejezésekor, 2017 végére várhatóan a 150 főt is eléri az új dolgozók létszáma.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban 1 hónapja
- 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten 2 hónapja
- Váci beruházás - itt képezhetik ki az új iparágak számára szükséges munkaerőt 3 hónapja
- A Hanon Systems 250 új munkahelyet teremt Magyarországon 5 hónapja
- Kétszáz új munkahely jön létre Miskolcon 6 hónapja
- A Mercedesnél háromezer új munkahely jön létre 6 hónapja
- Szijjártó Péter kitüntette az Audi Hungaria elnökét 7 hónapja
- Új munkahelyek: húszmilliárd forintos beruházást hoz a Stellantis 7 hónapja
- Leáll az egészségügy? - több tízezren sztrájkolnak 8 hónapja
- 120 új munkahely jön létre Győrben 8 hónapja