kapubanner for mobile
Megjelent: 6 hónapja

Ezernél is többen jutottak álláshoz Csongrád-Csanád vármegyében

Több mint ezren jutottak álláshoz a Csongrád-Csanád vármegyében 2,087 milliárd forintos európai uniós és hazai támogatás segítségével megvalósított hétéves foglalkoztatási program keretében - tájékoztatta a vármegyei önkormányzat az MTI-t.

images

A vármegyei kormányhivatallal együttműködve megvalósított program célja a keresletnek megfelelő munkaerő biztosítása, a térségben állást kereső hátrányos helyzetű emberek és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása, nyílt munkaerőpiaci elhelyezkedésének támogatása volt.

A projekt során 1925 embert vontak be a munkaerőpiaci programokba, közülük 1177-en helyezkedtek el, és a program segítségével 905-en a támogatási időszak lejártát követően is rendelkeznek majd állással.

A munkaerőpiaci program mellett elkészültek a foglalkoztatási stratégiai dokumentumok, álláskeresők számára céglátogatásokat szerveztek, szociális gazdaságfejlesztési programokat, valamint vármegyei szintű befektetés-ösztönzési programokat is tartottak - áll a közleményben.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk