Ezer vasutas repülhet a Rail Cargo Hungáriától
Ésszerűsíteni szeretné az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) magyar teherszállító leányvállalatának, a Rail Cargo Hungariának (RCH) a működését, ezért jelentős létszámcsökkentésről készít tervet, és tárgyalni akar a magyar kormánnyal a pályahasználati díjakról is - közölte Christian Kern vezérigazgató pénteken.
Az RCH-ról szólva Kern kijelentette: a magyar kormány többször is módosította a vasúti teherszállítás keretfeltételeit a vállalat privatizálása óta. Ha a kormány nem változtat az irányvonalán, akkor radikális átalakítás várható - mondta. Hozzátette: végkielégítési programot dolgoznak ki a magyarországi leányvállalat létszámának jelentős csökkentése érdekében.
A vállalatvezető azt is elmondta, hogy az egykori MÁV Cargo megvásárlása stratégiailag szükségszerű volt, a jelenlegi feltételek mellett azonban szerinte túl magas volt a vételár.
Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára a magyar kormányt érintő kritikai megjegyzésekre reagálva az MTI-nek elmondta: a kormány és a MÁV mindenben teljesítette a MÁV Cargo privatizációs szerződésében foglalt vállalásait. Álláspontja szerint az osztrák cég alaptalanul hivatkozik a keretfeltételek többszöri módosítására. Közölte: az összes pályahasználati díj alapját még az idei évben is a 2004-es bázison kalkulált költségek képezik, a díjak tehát hat éve gyakorlatilag változatlanok.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Ilyen feltételekkel lehet nyugdíj-jogosultságot szerezni Ausztriában 2 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- Majdnem ezer dolgozójától válik meg a Sony 3 hónapja
- Kirúgták a légiutas-kísérőt, dühében szétvert egy reptéri üzletet - videó 3 hónapja
- Több ezer fős leépítésre készül a Continental 3 hónapja
- Kevesebb mint egy év alatt 200 dolgozót küldtek el egy vidéki gyárból 3 hónapja
- Ezek a legnépszerűbb munkák az Ausztriában dolgozó külföldiek körében 3 hónapja
- Változások a Rail Cargo Hungaria vezetésében 3 hónapja
- Több ezer főt bocsát el a Cisco 3 hónapja
- Magyar nyelvű targoncás képzés indul Ausztriában 3 hónapja