Évente két nap, amikor minden a HR-ről szól - 12. Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás
A Personal Hungary idén immár 12. alkalommal várja szakmai közönségét, ahol egy teljesen új helyszínen, a Millenáris „B” épületében kínál lehetőséget a látogatók számára, hogy a HR területéről érkező kollégákkal, szakemberekkel találkozzon!
A Personal Hungary vendégelőadói
Vendégelőadóink között köszönthetjük ismét Dr. Baracskai Zoltánt és Dr. Mérő Lászlót, akik az utóbbi években mindig nagy sikert arattak előadásaikkal.
Baracskai Zoltán
Kiemelt előadóink között szerepel Orosz Györgyi közösségépítő, kommunikációs tréner; Halácsy Péter, a Prezi egyik alapítója; valamint Jonathan Cambell, a Social Talent alapítója is a közönség elé lép.
Újdonságok
A HSZOSZ szervezésében a Szakkiállításon a HR Innovátor Díj átadására is sor kerül. Ennek eredményhirdetését és záró eseményét a VIP Lounge-ban rendezik meg, ahol a két nap során kerekasztal-beszélgetések, inspiráló interaktív előadások várják a vezetőket, szakértőket és döntéshozókat egyaránt! A MeetingPoint programjai remek lehetőséget biztosítanak a szakma képviselői között tapasztalatcserére és kapcsolatépítésre. Az itt elhangzó előadások leginkább kötetlen beszélgetések formájában kiváló alkalmat nyújtanak a mindennapi gyakorlat során felmerülő konkrét szakmai problémák megvitatására. A MeetingPoint témáit idén is Dr. Bodó Péter, az Európai Coaching Szövetség alelnöke moderálja.
A 2015-ös évben egy hét fős szakértőkből álló csapat gondoskodik arról, hogy a HR világát lefedve a jelenleg legaktuálisabb témák kerüljenek a középpontba. A hét szakértői terület egyike a „Corporate Health”, mely téma idén először kap nyilvánosságot a Personal Hungary keretein belül, Horváth Emil vezetésével. Kulcstémakörei a biztonságos munkavégzés, vállalati egészségmegőrzés, illetve a munkahelyi jóllét lesznek.
A „Bérezés, Juttatások, Ösztönző rendszerek” kapcsán a kompenzációval, juttatásokkal, cafeteriával és bérezéssel kapcsolatos témák szakértője Fata László lesz. A „Szervezetfejlesztés, Képzésfejlesztés” keretében a koncepcionális fejlesztésről és a szervezetfejlesztésről Nagy Andrea beszél majd. A „HR Informatika” minden olyan témát lefed, melyben valamely vállalatirányítási rendszer HR szegmenséről, egy gamification megoldásról vagy akár egy önkiszolgáló felületről van szó. A téma szakértője Vendler Balázs. A „Kiválasztás – Toborzás” témaköréről Lipcsei András tart előadást. A szakértő a kiválasztási csatornától a toborzási módszertanokon át, a szűrési eszközön keresztül a fejlesztésig minden témát érinteni fog. Szabó Zsófia a „Változásmenedzsment”-ről beszél majd, hiszen manapság a szervezetek élete arról szól, hogy milyen módon tudnak alkalmazkodni a folyamatos változásokhoz. Dr. Fodor T. Gábortól mindent megtudhatunk a „Munkaügy, munkajog” világáról. A jog és a HR együttműködése a hatékonyság szempontjából nélkülözhetetlen.
Látogatóinknak lehetősége nyílik online regisztrációra is, mellyel nem csak pénzt spórolhatnak meg, de mentesülnek a helyszínen a várakozási időtől is. A regisztráció itt érhető el.
Látogasson el Ön is Magyarország legjelentősebb és legtöbbeket megmozgató HR-es rendezvényére 2015. november 11-12-én a budapesti Millenáris „B” épületébe!
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A teljesítményértékelés a legtöbb vállalat számára alapvető folyamat. Azonban a digitalizáció terjedésével, egyre nagyobb népszerűségnek... Teljes cikk
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
Olvasási idő: 3 perc - Szerző: Szabó Dorina. Teljes cikk
- Why employees have become more cautious about changing jobs 3 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- Engedjük-e a főnököt tárgyalni? 3 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja