Európa küzd az ötmillió embert foglalkoztató szektorért
Átalakítaná a repülési piac szabályait az Európai Bizottság a tiszta verseny előmozdítása és az európai légitársaságok versenyképességének megőrzése érdekében - közölte Siim Kallas közlekedésért felelős uniós biztos.
Az uniós biztos szerint az Európai Uniónak tárgyalásokat kell kezdenie azokkal a kulcsfontosságú partnereivel, akik révén ennek "a gyorsan fejlődő piacnak a szereplői új üzleti lehetőségekhez férhetnek hozzá". A biztos közleménye szerint új eszközöket kell kialakítani a tisztességtelen verseny ellen, és olyan jogszabályi környezetet kell teremteni, amely kedvez a beruházásoknak.
Stratégiailag fontos, hogy Európa vezető légiközlekedési ágazatot tartson fenn (...), a jelenlegi rendszerek azonban már nem felelnek meg a kihívásoknak. Ezen változtatnunk kell. Ha nem akar lemaradni, Európának reagálnia kell a nemzetközi légiközlekedési piac gyökeres változásaira" - jelentette ki Siim Kallas csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Ennek érdekében a közlekedésért felelős biztos szerint új megállapodásokat kell kötni "a fontos és feltörekvő partnerekkel", példaként Kínát, Oroszországot, a Perzsa-öböl menti országokat, Japánt, Indiát és Délkelet-Ázsia államait emelte ki. Emellett 2015-ig az EU-val szomszédos országokkal is uniós szintű légiközlekedési megállapodások megkötését javasolta.
Siim Kallas szerint ezek a megállapodások évente 12 milliárd euró többletbevételt jelenthetnek az európai gazdaságnak.
A tisztességes verseny előmozdítása érdekében az Európai Bizottság új, a mostaninál hatékonyabb jogi eszközök, irányelvek, rendeletek kidolgozását tartja szükségesnek "az európai érdekeknek a tisztességtelen gyakorlatok elleni védelme érdekében", mert úgy találja, hogy a jelenlegi szabályozás ebből a szempontból nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Emellett a tiszta versenyt garantáló záradékokkal egészítené ki a már meglévő kétoldalú légiközlekedési megállapodásokat.
Az iparági beruházások előmozdítása érdekében Siim Kallas a légügyi szektor liberalizációját, az "archaikus" tulajdonjogi és ellenőrzési korlátozások feloldását is szükségesnek tartja, mert ezek szerinte jelentős új tőkeforrásoktól fosztják meg a légitársaságokat.
A légiközlekedési szektor több mint ötmillió embernek ad munkát Európában, és 365 milliárd euróval járul hozzá Európa hazai össztermékéhez, ami az uniós GDP 2,4 százaléka. Az Európai Bizottság közleményében megállapítja, hogy a légközlekedés "alapvető jelentőségű a gazdasági növekedés, a foglalkoztatás, az idegenforgalom, a személyes kapcsolatok, valamint az unió regionális és szociális kohéziója szempontjából".
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 4 hete