kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Enyhén nőtt a munkanélküliség Szlovéniában

Az első negyedévben 5,9 százalékos munkanélküliséget regisztráltak Szlovéniában, 0,1 százalékkal nagyobbat, mint az előző negyedévben, ugyanakkor 1,9 százalékkal kisebbet az előző év ugyanezen időszakához képest - írja az MTI.

Az első negyedévben 61 ezer munkanélkülit tartottak számon, ami 2,3 százalékkal több, mint az előző negyedévben és 22,9 százalékkal kevesebb, mint 2017 első negyedévében volt.

A közzétett adatok szerint a férfiak körében 0,3 százalékkal, 5,4 százalékra, a nők körében 0,1 százalékkal, 6,6 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta az előző negyedévhez képest.

A foglalkoztatottak száma 3,1 százalékkal, 964 ezerre nőtt az előző év ugyanezen időszakához képest, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,9 százalékkal csökkent.

A határozatlan időre szóló munkaszerződéssel foglalkoztatottak aránya 2,5 százalékkal nőtt az előző év ugyanazon időszakához viszonyítva, míg a határozott időre szóló munkaszerződéssel foglalkoztatottak aránya megegyezik az előző év első negyedévével. A hallgatói munkaszerződés alapján munkát végző hallgatók foglalkoztatása 10,2 százalékkal csökkent 2017 első negyedévéhez képest.

Az első negyedévben az aktív népesség 2,8 százaléka volt 12 vagy annál több hónapig, 1,5 százalékuk pedig 24 hónapnál tovább munkanélküli. A tartósan munka nélkül lévők aránya 33,5 százalékkal csökkent az előző év ugyanazon időszakához képest.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk