Elsöprő siker a négynapos munkahét Izlandon
A heti 40 helyett 35 órában dolgozók arról számoltak be, hogy kevésbé stresszesek, javult a munka-magánélet egyensúlyuk, miközben produktivitásuk is megmaradt.
Hatalmas sikerként könyvelték el a kutatók az Izlandon próba jelleggel bevezetett négynapos munkahetet - írja a BBC. A kísérletek 2015 és 2019 közt zajlottak több mint 2500 munkavállaló bevonásával, mely az ország népességének egy százalékát teszi ki. A kísérletben résztvevő dolgozók ugyanakkora fizetésért 40 helyett 35 vagy 36 órát dolgoztak egy héten. A most publikált eredmények szerint az érintett alkalmazottak produktivitása megmaradt, sőt, nőtt is. Kevésbé voltak stresszesek, csökkent náluk a kiégés veszélye, javult az egészségi állapotuk és a munka-magánélet egyensúlya is. A tapasztalatok több szakszervezetet is arra sarkalltak, hogy újratárgyalják a munkaidőt, így az izlandi munkavállalók 86%-a már kevesebbet dolozik ugyanazért a fizetésért.
BBC
fotó: pexels
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Megérkeztek az eredmények - Így vizsgázott a négynapos munkahét az Egyesült Királyságban 3 hónapja
- Nem jött be, vége a 4 napos munkahétnek a Telekomnál 3 hónapja
- Boltzárösszesítés, avagy így alakul a december 24-ei "csiki-csuki" 5 hónapja
- Izland miniszterelnöke sztrájkot hirdetett a nemek közötti bérszakadék miatt 7 hónapja
- Versenyelőnybe kerülhetnek azok a cégek, amelyek biztosítják a rugalmas munkavégzést 8 hónapja
- Bevezeti a négynapos munkahetet egy magyar kisvállalkozás 8 hónapja
- Heti 3 és fél munkanap a jövő? 8 hónapja
- Autóipari dolgozók 36 százalékos béremelést és négynapos munkahetet követelnek 9 hónapja
- Négynapos munkahét - valós lehetőség vagy úri huncutság? 10 hónapja
- Úgy tűnik, bátran építhetik a jövőt a négynapos munkahétre a cégek 10 hónapja
- A négynapos munkahét bevezetését szorgalmazza az EU-biztos 13 hónapja