Elnöki rendeletben írta elő a mesterséges intelligencia szabályainak megteremtését Joe Biden
A mesterséges intelligencia felhasználási szabályainak kidolgozására utasította az amerikai kormányzat szerveit rendeletben Joe Biden amerikai elnök hétfőn.
A Fehér Ház közleménye szerint az elnöki rendelet célja, hogy az Egyesült Államok képes legyen vezető módon kihasználni a mesterséges intelligencia (MI) lehetőségeit, és ezzel egy időben a felhasználásból fakadó kockázatokat kezelni.
Az elnök többi között azt várja kormányától, hogy teremtse meg a szabványokat a MI biztonságára vonatkozóan. A kormányzati szerveknek kötelező lesz a legnagyobb teljesítményű MI rendszerek fejlesztői számára előírni, hogy a fejlesztésekkel kapcsolatban megosszák a kritikus információkat, valamint a biztonsági tesztjeik eredményeit - olvasható.
Az amerikai kormányzat különböző szerveinek - az elnöki rendelet alapján - többek között azt is biztosítaniuk kell a jövőben, hogy a használatba kerülő MI rendszerek védelmet biztosítsanak a csalások és visszaélések ellen, valamint védjék a személyiségi jogokat.
Az amerikai technológiai óriásvállalatok, amelyek a mesterséges intelligencia fejlesztésében élen járnak, a nyáron a Fehér Házzal történt egyeztetés után beleegyeztek abba, hogy a kormányzat szabályokat hozzon az új forradalmi technológia kockázatainak kezelésére. Idén tavasszal Elon Musk, az X (korábban Twitter) közösségi médium tulajdonosa, több iparági szereplővel közösen nyílt levélben sürgette az MI fejlesztések felfüggesztését addig, amíg annak kockázataira nem sikerül megfelelő válaszokat találni.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A HR technológiai trendjei: Milyen új technológiák formálják át a HR területet a közeljövőben? 1 hete
- Ezért használja titokban sok dolgozó az AI-t 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 2 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 2 hete
- Sikkasztás miatt emeltek vádat egy postavezető ellen 2 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 3 hete
- Elon Musk elküldené minden tizedik alkalmazottját a Teslától 1 hónapja
- Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén 1 hónapja
- Csaló WhatsApp hívások: már a HR tanácsadók nevével is visszaélnek 1 hónapja