kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Elköltöznek az emberek a szegény régiókból

Hét régióból hatnak a népessége csökken, egyedül Közép-Magyarországon nő a népsűrűség. Az uniós szinten is leggyengébbek között szereplő régiókban a fizetések is nagyon alacsonyak, így nem csoda, hogy a fejlettebb területek elszívják a lakosságot, írja a Világgazdaság.

A főváros és térsége a legerősebb gazdasági régió, míg a többi jóval kevésbé vonzó. A legdinamikusabb csökkenés Észak-Magyarországon tapasztalható, itt 2002-ben még 96 lakos jutott egy négyzetkilométerre, 2015-ben azonban már csak 87.

A Nyugat-Dunántúl területe stagnál, a térség aránylag fejlett, ami elsősorban az odatelepült iparvállaltoknak és Ausztria közelségének köszönhető, ahová sokan járnak át dolgozni. Közép-Magyarországon azonban egy évtized alatt közel 20 fővel 430-ra nőtt az egy négyzetkilométerre jutó lakosok száma. Budapesten pedig közel 3350-en laknak egy négyzetkilométeren.

2013-ban Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld is bekerült a legrosszabbul teljesítő, legszegényebb uniós régiók közé, az egy főre jutó GDP alapján. Ezekben a régiókban a legalacsonyabbak a fizetések és a legrosszabb a foglalkoztatottság.

Világgazdaság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk