Elfogadták a szakképzési törvény módosítását
Elfogadták a szakképzési törvény módosítását: megszűnik a széttagolt engedélyeztetés a vizsgaszervezésben.
A változás lényege, hogy a felnőttképzési intézményekben folyó oktatás vizsgaszervezése egyszerűsödik. Január 1-jétől, a belső piaci szolgáltatásokról szóló uniós irányelvvel összhangban, a vizsgaszervezést ezentúl egyablakos rendszerben egy hivatal végzi majd, így csökkennek az adminisztrációs terhek. Kedvező lépés, hogy az új engedélyezés egyszerűbben, hatósági eljárás keretében történik, és megszűnik a pályázati rendszer, amelyet korábban tizenkét, szakképesítésért felelős miniszter külön-külön működtetett.
Az engedélyeztetésre olyan hatóságot jelöl majd ki egy külön kormányrendelet, amely már most is szakképzési feladatot lát el. Ez az intézmény tárolja majd központilag a vizsgairatokat is, eddig ez a feladat a jegyzőké volt. Így lehetővé válik a szakmai vizsgák dokumentumainak központi nyilvántartása, egyúttal az igénylők számára is egyszerűbb, áttekinthetőbb lesz a hiánypótlás és a bizonyítványmásolatok kiállítása.
Simon Gábor kifejtette, a változások nem jelentik a vizsgaszervezés privatizációját és nem érintik sem az iskolai rendszerű képzésben meglévő alanyi szakmai vizsgáztatási jogosultságot, sem magát a szakmai vizsgát. A vizsgaszervezésre jogosultságot kapó intézmények engedélye a jelenlegihez képest kiterjedtebb lesz, az ország teljes területére és az eddigi maximum négy év helyett visszavonásig lesz érvényes. A vizsgaszervezőknek továbbra is szigorú alkalmassági követelményeknek kell majd megfelelniük, és bevezetik kötelező időszakos ellenőrzésüket.
Országos Sajtószolgálat
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center 2 hónapja
- Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások 3 hónapja
- Minden, amit az új idegenrendészeti törvényről tudni kell - szakmai tájékoztatót szervez az Expat-Center 3 hónapja
- Megjelent a szabályozás - Ezeket a foglalkozásokat nem űzheti a vendégmunkások egy része 3 hónapja
- Váci beruházás - itt képezhetik ki az új iparágak számára szükséges munkaerőt 3 hónapja
- Megújul a Szegedi Szakképzési Centrum három iskolája 3 hónapja
- Felnőttképzés: informatikai, szakmai és nyelvtudás terén fejlődnének a legtöbben - friss kutatási eredmények 3 hónapja
- Sok vezetőt hozhat nehéz helyzetbe az új bevándorlási törvény 3 hónapja
- Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól 3 hónapja
- Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat 3 hónapja
- Stratégiai megállapodást kötött a Debreceni Szakképzési Centrum és a kínai CATL akkumulátorgyár 3 hónapja