"Közéleti hisztéria?" - avagy menesztették L. Simon Lászlót a Nemzeti Múzeum éléről
Csák János kulturális és innovációs miniszter - mint a munkáltatói jogkör gyakorlója - hétfőn átadta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója munkaviszonyának megszüntető okiratát - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn. Ungár Péter LMP képviselő szerint "közéleti hisztériáról" van szó.
A közlemény szerint a miniszter indoklásában kifejtette, hogy a főigazgató, mivel az intézménytől elvárható jogkövetést elmulasztotta, azt érdemben felhívásra sem teljesítette, olyan magatartást tanúsított, amely a munkaviszonya fenntartását ellehetetlenítette. A Kulturális és Innovációs Minisztérium elismeri L. Simon László korábbi érdemeit a kulturális területen végzett tevékenysége során - tették hozzá a közleményben.
L. Simon László a felmentésére reagálva az MTI-vel azt közölte: "A döntést tudomásul veszem, azonban elfogadni nem tudom azt. A World Press Photo kiállítás képeinek bemutatásával a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg". A menesztett főigazgató közleményében felidézi, hogy az innovációs és kulturális miniszter hétfő reggel azért mentette fel a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pozíciójából, mert - Csák János álláspontja szerint - szabotálta a gyermekvédelmi törvényt.
L. Simon László felidézte, hogy a minisztérium egy korábbi levelében elismerte, hogy a tárca álláspontja szerint szándékos jogsértésre utaló körülmény a Magyar Nemzeti Múzeum részéről nem merült fel. "A minisztériumi közleményben foglaltakkal ellentétben a fenntartó utasítását késlekedés nélkül és maradéktalanul betartottuk, a 18 év alatti korlátozást bevezettük és erről a fenntartót azonnal értesítettük" - hangsúlyozta L. Simon László.
"Négygyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni" - zárta közleményét a MNM menesztett főigazgatója.
LMP: szégyenteljes, amit Csák János tett
Az ügy az Országgyűlés hétfői ülésén is napirendre került. Az MTI tudósítása szerint Ungár Péter (LMP) kifejtette: Csák János kulturális és innovációs miniszter azért mentette fel L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, mert Dúró Dórának (Mi Hazánk) nem tetszett, amit ott látott, ezért "közéleti hisztériát" vert ki, aminek a vége az lett, hogy lemondatták a főigazgatót - közölte. Megjegyezte: a vitatott képek elérhetők az interneten.
Úgy vélte, azért történt mindez, mert a kormánypártok nem engedhetik meg maguknak, hogy a Mi Hazánk elvegye tőlük a homofób szavazókat. Semmi olyan nem történt, ami problémát okozott, csak úgy tesznek, mintha egy kiállítás lenne a legnagyobb probléma - jelentette ki. Hozzátette: azt akarták megmutatni, hogy vannak olyan emberek, akiknek az ábrázolása probléma, pedig ez nem így van. Szégyenteljes és kártékony, amit Csák János tett - vélekedett.
Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára úgy válaszolt, hogy a gyermekek védelme a legfontosabb, ezért mindent meg is tesznek, a törvényeket pedig minden magyar állampolgárnak be kell tartania. Nem homofóbiáról, hanem gyermekvédelemről, a gyermekvédelmi törvény betartásáról szól ez az ügy - emelte ki. Közölte: a törvényeket a Magyar Nemzeti Múzeum vezetősége nem tudta maradéktalanul betartani, ezért született az a döntés, hogy felmondták a főigazgató megbízatását.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Mától tilos vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja