kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Elfogadták a Semmelweis Tervet - bérrendezésről nincs szó

A kormány elfogadta a Semmelweis Tervet, így elindulhat az egészségügy strukturális átalakítása. Az egészségügyi dolgozók számára homogén csoportokra alkalmazott életpályamodell kialakítását tűzték ki célul. A szakmai vélemények megoszlanak, többségben az egészségügyi dolgozók bérrendezését hiányolták.

A cél az egészségügyben uralkodó rendezetlen viszonyok rendezése és a várólisták hosszának legalább felére csökkentése. Ennek eléréséhez országosan nyolc térségi egységre épülő egészségszervezési intézményrendszert hoznak létre, míg Budapesten három centrum lesz. A főváros ezt támogatja, az MSZP viszont nem.

Meghatározták az egészségügyi ellátórendszer átalakításának elvi kereteit. Eszerint állami egészségszervezési menedzsmentrendszer fog felállni, amely az állami egészségügyi intézmények irányításáért lesz felelős. A Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő fekvőbeteg-ellátó egészségügyi intézmények állami tulajdonba kerülnek, s Budapesten három sürgősségi centrum alakul.

A strukturális átalakítások ütemezéséről azt mondta, hogy a budapesti kórházak átvétele egy 6-9 hónapos folyamat lesz. Országos szinten pedig a tervező munkálatoknak őszig kell lezárulniuk ahhoz, hogy a jövő évtől működhessen a strukturálisan átalakított betegútszervezés.

Az egészségügyi dolgozók számára homogén csoportokra alkalmazott életpályamodell kialakítását tűzték ki célul. Az ellátórendszerben felszabaduló forrásokat az egészségügy forráshiányos területeire, különösen az egészségügyi dolgozók bérének rendezésére kell visszaforgatni.

A szakmai vélemények megoszlanak

Az MSZP fővárosi szervezete szerint a Semmelweis Terv káoszt eredményez az egészségügyben, ezért Horváth Csaba, a párt budapesti frakciójának vezetője felszólította a Fidesz fővárosi és országgyűlési képviselőit: ne szavazzák meg a megvalósításhoz szükséges jogszabályi változásokat. Horváth Csaba szerint a tervhez nem készült hatástanulmány, illetve nem egyeztettek a szakmai és civil szervezetekkel az átalakításokkal kapcsolatban.

Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója úgy reagált: a főváros vezetése támogatja a kormány azon döntését, amely szerint a főváros 12 kórházát "állami gondoskodásba veszik". A kórházak átvételéről a tárgyalásokat Budapest vezetése a "lehető leghamarabb" elkezdi Szócska Miklós államtitkárral.

A Magyar Kórházszövetség egyetért a Semmelweis Tervben vázolt, az egészségügyet érintő változtatási irányokkal, az integrációval és az erőforrások központosításával - mondta Rácz Jenő, a szervezet elnöke. Az integráció kapcsán elfogadhatónak tartja az egy-másfél millió lakost ellátó egységek kialakítását. Üdvözölte azt is, hogy az anyagban feltüntették az egészségügyi dolgozók béréhez szükséges forrásigényt, de hiányolta az "alternatív források" konkretizálását.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a Semmelweis Terv, nem képes megállítani az egészségügyi ágazatban egyre közeledő humánerőforrás-katasztrófát. A koncepcióból hiányolja az egészségügyi dolgozók bérrendezését, illetve annak konkrét számait. A struktúra átalakítására, erőforrás-koncentrációra szükség van, ezért az egészségügyi intézményrendszer ilyen elvek mentén történő átalakítását támogatni tudja.

Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Szövetségének elnöke azt mondta: Magyarországon az egészségügy már olyan helyzetben van, hogy nincs idő a Semmelweis Terv lépéseinek megvalósítására. Az elnök azt mondta, sokkal többet vártak. Legfőképpen azt, hogy a kormányzat felismeri: az első megoldandó feladat az egészségügyi dolgozók bérének rendezése.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a Semmelweis Terv nem oldja meg az egészségügy problémáit. A betegút-, valamint az ehhez kapcsolódó ellátásszervezéssel továbbra sem értenek egyet továbbá nehezményezik, a program semmilyen konkrétumot nem jelöl ki az ágazat munkaerőforrásának kezelésére.

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke azt mondta üdvözlik, hogy a kormány támogatta az egészségügy átalakításáról szóló elképzelést, hiányolják ugyanakkor az anyagból a megvalósítás konkrét ütemezését, különösen az életpályamodellel összefüggésben. Örvendetesnek nevezte, hogy javaslataikat beépítette a végleges anyagba az egészségügyi tárca. Az egészségügy strukturális átalakításával kapcsolatban arra figyelmeztetett: az intézmények összevonása, átszervezése további bizonytalanságot jelent majd a munkavállalóknak.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint a Semmelweis Terv gyógyszerpolitikát érintő változtatásaival, a gyógyszerellátás újraszabályozásának folytatásával és a népegészségügyi programmal "jó rendszer van kialakulóban".
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk