kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 3 éve

Életfogytiglant kapott egy 400 millió dollárt elcsaló bankár

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy bankárt Kínában, amiért hamis vagyonkezelési alapok értékesítésével mintegy 400 millió dollárnak megfelelő összeget csalt ki ügyfeleitől - számolt be internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A nemrégiben közzétett bírósági határozat szerint Csang Jing a Kínai Minseng Bank egyik pekingi fiókjának vezetőjeként 2013 és 2017 között pilótajátékot űzött, amelynek keretében 2,7 milliárd jüant (412 millió dollár) csalt ki az ügyfeleiből.

A múlt év végén kimondott bírósági ítéletet novemberben a felsőfokú bíróság is fenntartotta, pontot téve ezzel Kína eddigi legnagyobb port kavaró banki csalásos ügyére.

Csang, akit 2011-ben, 31 éves korában neveztek ki a bankfiók élére, 2017 áprilisában bukott le azzal, hogy magas hozamot ígérve hamis vagyonkezelési megállapodásokat íratott alá ügyfeleivel, az így befolyó összegeket pedig rokonai és barátai számláira utalta át. A nő a pénzt luxusingatlanokra, ékszerekre és drágakövekre költötte.

A bírósági ügyiratok szerint Csang kezdetben a saját pénzét használta arra, hogy kiemelkedő hozamokkal kecsegtesse a klienseket, ám 2013 után ezt nem tudta tovább fenntartani, ezért fogott a pilótajátékba. A nő végül amiatt bukott le, mert egy ügyfél egy másik bankfiókban érdeklődött a Csang által árult, hamis banktermék iránt.

A pekingi bankfelügyelet 27,5 millió jüanos büntetéssel sújtotta a Kínai Minseng Bankot, és Csanggal együtt összesen 13, a vele egy bankfiókban dolgozó alkalmazottját tiltotta el a bankszektortól.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez... Teljes cikk

Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a mesterséges intelligencia megkerülhetetlen. Teljes cikk

Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk