Elbutít a szegénység
A szegénység aláássa a szellemi erőforrásokat - állapította meg egy nemzetközi tanulmány.
Az indiai kutatást cukornádföldeken dolgozó munkások körében, az aratási ciklushoz kapcsolódva végezték. Ennek során három lényeges fázison mennek keresztül a földművesek. Az első az aratás előtti szakasz, amikor kölcsönöket kénytelenek felvenni, ilyenkor különösen nagy a nélkülözés. Aratás után, fizetés előtt még ennél is szűkösebben élnek, a harmadik szakasz az, amikor pénzükhöz jutnak.
A gondolkodási, vagyis kognitív képességeket vizsgáló teszteket a Warwicki Egyetem kutatója, Anandi Mani állította össze a résztvevők számára, akik a három fázis mindegyikében kitöltötték azokat. Az eredmények azt mutatták, szellemi képességeik a pénzügyi lehetőségeik szerint változtak.
A kutatás igyekezett kiszűrni az egyéb tényezőket, mint a táplálkozás, az egészségi állapot, a testi fáradtság és a családi viszonyok. A vérnyomás és a pulzus mérésével a stressz befolyásoló hatását is korlátozták.
Kontrollkutatást végeztek az Egyesült Államokban, hogy megbizonyosodjanak arról, nem egyedi a jelenség. Itt két csoportot, egy jómódút és egy szegényt vizsgáltak. A résztvevőknek először könnyebb és nehezebb helyzetekbe kellett magukat képzelni, melyek személyes anyagi helyzetükről gondolkodtatták el őket. Például beleélték magukat abba, mi lenne, ha lerobbanna az autójuk, és 1500 dollárba (340 ezer forintba) kerülne a javítása. Ezután töltették ki velük a teszteket.
"Amikor az elképzelt helyzet kisebb anyagi terhet jelentett, nem különbözött a gazdagok és a szegények teljesítménye. Ahogy azonban nagyobb pénzösszeg forgott kockán, a szegények jelentősen rosszabb pontszámot értek el" - közölte Mani.
A kutatók ebből arra következtettek, hogy az állandó és súlyos pénzügyi gondok felemésztik a szellemi kapacitást, és kevesebb erő marad egyéb feladatokra.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja