kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Elbocsátást fontolgatnak az építőipari cégek

A Napi Gazdaság a GKI legfrissebb jelentését idézve azt írja, novemberben az építőipari cégek 7 százaléka készült a létszám bővítésére, míg 27 százalékuk elbocsátásokat tervezett.

images

images

Októberben a cégek 10 százaléka készült a létszám bővítésére, míg 18 százalékuk elbocsátásokat tervezett. A mélyépítők foglalkozási várakozásai jelentősen romlottak, miközben a magasépítők némileg javultak. Egy évvel ezelőtt a foglalkoztatási tervek a jelenlegivel lényegében megegyeztek.

Novemberben az építőipari bizalmi index értéke 2,4 ponttal csökkent az előző hónaphoz képest. A mélyépítő cégek kilátásai romlottak jelentősen - derül ki a GKI felméréséből.

A Napi Gazdaság írása szerint az építőiparban még mindig komoly probléma a vevők késedelmes fizetése. Elsősorban a munkaerőhiány és másodsorban a kapacitáshiány egyre szélesebb körben okoz gondokat.

Napi Gazdaság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk