kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Elbocsátásoknak néznek elébe a német masiniszták

Korán örültek a német mozdonyvezetők: miután tíz hónapnyi sztrájkokkal teli bérvitát követően megegyeztek a vasút vezetésével, a társaság bejelentette, hogy a fizetésemelést leépítéssel és a jegyárak emelésével finanszírozza - adja hírül a Világgazdaság.

Az elbocsátások pontos számáról még nem döntöttek a vasút vezetői, csak annyi bizonyos, hogy a következő öt évre eurómilliárdos többletterheket kell kompenzálnia a társaságnak.

A felek múlt szombaton egyeztek meg a Szövetségi Közlekedési Minisztériumban a fizetési szerződéseket szabályozó új irányszámokról. A megállapodás kimondja, hogy a mozdonyvezetőknek egy egyszeri 800 eurós kifizetést (mintegy 200 ezer forint), illetve 2009 januárjáig 11 százalékos fizetésemelést kell kapniuk; 2009 februárjától pedig változatlan fizetés mellett eggyel csökkentik a heti munkaórák számát, 40 órára.

Világgazdaság / Süddeutsche Zeitung
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk