Egyre több tüntetés jöhet Kínában
Növekszik a munkástüntetések száma Kínában, és a megmozdulások egyre intenzívebbek - derül ki egy friss jelentésből. Akár rekordra is lehet idén számítani.
A szervezet statisztikái szerint a múlt hónapban több mint száztíz, január és március között pedig mintegy 200 jelentősebb tüntetésre került sor az országban, ami az egész 2013-as évben regisztrált szám csaknem egyharmada. A munkástüntetések száma évről évre emelkedik, így várhatóan az idei év is rekordot hoz majd - jegyzi meg a CLB jelentése.
A 2014-es év tüntetéseinek túlnyomó többsége az ország ipari és kereskedelmi központjának számító, legfejlettebb keleti partvidék mentén zajlott. A sztrájkok intenzitásukban is erősödnek, s egyre gyakrabban érintik a nagy nemzetközi vállalatokat, a külföldi média figyelmét is megnyerve ezzel. Egyre többször állnak ki érdekeik védelméért a szellemi munkát végzők is, így tanárok, óvónők, kórházi dolgozók is.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág! 2 hónapja
- "Európa ébredj fel!" - tiltakoztak közép- és kelet-európai gazdaszervezetek 3 hónapja
- Szlovákiában és Horvátországban is tüntetnek a gazdák 3 hónapja
- Több száz traktorral Prága belvárosába vonultak a tiltakozó gazdák 3 hónapja
- Gazdatüntetések söpörnek végig Európán: holland, belga és spanyol gazdák is utcára vonultak 3 hónapja
- Egy HR-es átlagosan nem 100, hanem "csak" 50 embert szolgál ki 3 hónapja
- Uniós szakszervezetek vonultak fel: elbocsátásoktól tartanak 5 hónapja
- A Nemzetközi Diákteljesítmény-mérési Program 2022-es eredményei országonként 6 hónapja
- Tiltakozó akciót hirdettek az új nyugdíjtörvény tervezete ellen 6 hónapja
- "Kína Szilícium-völgyében" tárgyal Orbán Viktor 7 hónapja
- 400 ezer munkahely jött létre az új selyemút segítségével 7 hónapja