Egyre több román dolgozik feketén Spanyolországban
Egy hét múlva kezdődik a szüret Spanyolország Castilla-La Mancha tartományában. Azok a gazdák, akik nem oldották meg időben a legális szerződtetést, a már a helyszínen táborozó romániai romákra számítanak - számol be a Népszabadság.
Mivel Spanyolország egyelőre nem nyitotta meg munkapiacát Románia és Bulgária előtt, törvényes alkalmazásukra nincs mód. Román és bolgár állampolgárok hivatalosan csak akkor dolgozhatnak, ha előzőleg leszerződtek a munkaadóval, és még hazájukban megkapták a munkavízumot. A spanyol törvények időszaki munkával teszik lehetővé az országban tartózkodó bevándorlók alkalmazását. Ám az igénybejelentésnek ebben az esetben is meg kell történnie, igazolva, hogy a munkáltatónak nincs köztartozása, és át kell adni a szerződtetni kívánt személyek útlevelének fénymásolatát. Mindez másfél hónapot vesz igénybe
Sokan az eddig megszokott szabálytalan módon fognak az idén is munkásokat szerződtetni. A gazdaszövetségek azt kérik a kormánytól, tegye lehetővé, hogy alkalmazzák a már helyszínen lévő külföldieket.
A románok legálisan vagy illegálisan egyre nagyobb számban vállalnak munkát Spanyolországban. Tavaly több mint 200 ezer külföldit szerződtettek legálisan az ibériai országban, köztük 75 ezren voltak román állampolgárok. 2007 első harmadában a spanyol munkaadók már 178 ezer külföldi munkaerőt igényeltek, köztük megint csak a románok vannak a legtöbben - írja a Népszabadság.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Itt ellenőrizhetjük a leggyorsabban, hogy szabályosan foglalkoztat-e munkaadónk 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 2 hónapja
- Itt az alkalmazottaikat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 2 hónapja
- Így változott a feketén foglalkoztatottak aránya Magyarországon 3 hónapja
- 69 ezer munkahely megteremtéséhez járulhat hozzá ez a Microsoft gigaberuházás 3 hónapja
- A NAV közzétette az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listáját 3 hónapja
- Spanyolországban a minimálbér emeléséről döntött a kormány 4 hónapja
- A Magyar Szakszervezeti Szövetség a feketemunka visszaszorítását szorgalmazza 4 hónapja
- Új alapokra helyezné a foglalkoztatást a NAV fejlesztése 4 hónapja
- Itt a friss lista - Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat 5 hónapja
- Itt a friss lista - Ezek a foglalkoztatók ne jelentették be dolgozóikat 6 hónapja