Egymillió dolgozó bérkompenzációja kérdéses
Februárban 1 millió 145 ezer munkavállaló után érvényesítették a munkáltatók a szociális hozzájárulási adóból igénybe vehető kedvezményt - tudta meg a Pénzcentrum.hu a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM). A kereseti statisztikák alapján további 1 millió dolgozó béremeléséhez járna az adókedvezmény.
Becslések szerint meghaladja a 2 millió főt azoknak a munkavállalóknak a száma, akik havonta bruttó 190 ezer forintnál kevesebbet keresnek. Eddig a jövedelemig jár az adókedvezmény a szociális hozzájárulási adóból.
Kérdés, hogy az érintett munkavállalók közül hányan kapták meg a kormány által elvárt béremelést annak érdekében, hogy a kevdezőtlen adóváltozások miatt ne csökkenjen a nettó keresetük. Feltételezhető, hogy a munkáltatók sok esetben nem vették igénybe a törvény által meghatározott adókedvezményt a béremeléshez annak érdekében, hogy elkerüljék az adóhatósági vizsgálatot.
A START-kártyások nem növelik egyértelműen a kedvezményben részesülők számát, mivel az elvárt béremeléshez kötődő adókedvezményt és a START-kártyás foglalkoztatása esetén igénybe vehetőt egyszerre is lehet alkalmazni. Így egy olyan cégnél, aki nagy számban foglalkoztat pályakezdőket, az is előfordulhat, hogy még vissza is igényelhet adót a munkáltató.
Egy hónap alatt megnégyszereződött a közmunka programhoz kapcsolódóan igénybe vett szociális hozzájárulási adó kedvezmény: januárban 92,2 millió, februárban pedig már 370,3 millió forintot tett ki. Az első hónapban 12 100, februárban pedig 49 300 közmunkás után vették igénybe ezt a kedvezményt a munkáltatók.
Pénzcentrum.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a... Teljes cikk
Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI)... Teljes cikk
A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember. Teljes cikk
- LMP: növelni kell a közszolgálati béreket és a szociális támogatásokat 5 hónapja
- Így változott a közfoglalkoztatás az elmúlt tizenkét évben 6 hónapja
- Nesze semmi: a garantált bérminimum emelésével szociális területen is lesz béremelés 7 hónapja
- Ünnepelték a szociális munkásokat - de hol marad a béremelés? 7 hónapja
- Czomba Sándor: több mint ezer vállalkozás indulhat el a Vállalkozó Start II. program támogatásával 7 hónapja
- Kapjanak valódi megbecsülést a szociális szférában dolgozók! 7 hónapja
- Már decembertől emelkedne a minimálbér, de nem lesz 100 ezer forintos bérkompenzáció 7 hónapja
- Megnyílt a jelentkezés a fiatal vállalkozókat támogató programokra 7 hónapja
- Így változott az álláskeresési járadékban és a szociális ellátásban részesültek száma 9 hónapja
- Több tízezer látogatót várnak a hétvégi Közfoglalkoztatási Vásárra 9 hónapja
- A minimálbér szintjére kellene emelni az otthonápolási díjat 9 hónapja