Egyelőre eredménytelen az értékszállítók sztrájkja - jön a tüntetés
Továbbra sincs megállapodás az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezet (ÉÖDSZ) és a munkáltató között az idei bérekről. Az érdekvédők a Munkástanácsokkal karöltve tüntetést tartanak szombaton.
Csánics Sándor, a szakszervezet elnöke az MTI-nek kedden elmondta: a munkáltatóval hétfőn délelőtt tárgyaltak, a megbeszélésen jelen volt a Magyar Posta vezérigazgatója is, de ott a munkaadó más témáról, köztük a még elégséges szolgáltatásról kívánt tárgyalni. A legutóbbi megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy bérajánlatot is kapnak, de ez még nem érkezett meg - mondta.
Ezzel szemben a Magyar Posta és a JNT úgy látja, az egyeztetésen a bérmegállapodásról, illetve a sztrájk alatt nyújtott minimális szolgáltatásokról is szó volt.
A munkáltatói közlés szerint a béreket illetően az ÉŐDSZ kategorikusan elutasított mindenféle kompromisszumos lehetőséget, a minimális szolgáltatások szükségességét pedig nem ismerte el, annak ellenére, hogy a JNT ismertette a 2015. április 28-án kelt, a szakszervezet számára is ismert bírósági ítéletben foglaltakat, amely szerint: "A sztrájk megkezdését megelőzően meg kellett volna állapodnia a feleknek a még elégséges szolgáltatás mértékében és feltételeiben, továbbá a sztrájk is csak úgy gyakorolható, hogy a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja."
Hozzáteszik: a JNT és a Magyar Posta elfogadhatatlannak és károsnak tart minden olyan nyomásgyakorlási eszközt, amely sikertelen tárgyalásokba kényszeríti bele a munkáltatót. Ilyen lépésnek tekintik azt, hogy a május 4-i tárgyalás után alig több mint négy órával az ÉŐDSZ már bejelentette a BRFK-nak, hogy demonstrációt szervez, és mindezt úgy tette, hogy nem várta meg a munkáltató kedden megküldendő bérjavaslatát.
A JNT szerződött partnerei, így a Magyar Posta felé nyújtott szolgáltatásaiban egyelőre továbbra sincs fennakadás, ugyanakkor jelentős többletköltségeket generál elsősorban a JNT legnagyobb ügyfelénél, a Magyar Postánál - áll a közleményben.
Tüntetéssel adnak nyomatékot követelésüknek
A HR Portálnak eljuttatott közlemény szerint a Munkástanácsok Országos Szövetsége és Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezet szombati, közös megmozdulásának az a célja, hogy a munkavállalók újabb nyomatékot adjanak követeléseiknek, felhívva a közvélemény ismételt figyelmét a most már két hete zajló sztrájkra.
A menet május 9-én 14 órakor a Magyar Posta Zrt. Dunavirág utcai székháza elől indul és a Kossuth téren fejeződik be, ahol a szakszervezetek képviselői egy petíciót kívánnak átadni a Miniszterelnökség képviselőjének. Az érdekvédők a megmozduláson szívesen látnak minden szolidaritását kifejező szervezetet és magánszemélyt. Közleményükben azonban leszögezik,a rendezvény pártpolitikától mentes, szakszervezeti megmozdulás.
MTI/HR Portal
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja