Egy ország, ahol csak teljes munkaképtelenség esetén jár rokkantnyugdíj
A rokkantsági nyugdíj feltételei az európai országok közül Szerbiában a legszigorúbbak, csak teljes munkaképtelenség esetén jár a támogatás - írta a Vecernje Novosti című belgrádi napilap vasárnapi számában.
Szerbiában most csak az a személy kaphat rokkantsági nyugdíjat, aki semmilyen munka elvégzésére nem alkalmas, illetve ha a szakértői bizottság teljesen munkaképtelennek nyilvánítja. Amennyiben a rokkantságot munkahelyi sérülés vagy a munkából adódó megbetegedés okozza, akkor nem számít a szolgálati idő hossza. Ha viszont nem a munkából adódó rokkantságról van szó, legalább ötéves szolgálati időre van szükség, ez alól csak azok jelentenek kivételt, akik 30 éves koruk előtt válnak rokkanttá.
A tavaly beérkezett valamivel több mint 31 ezer kérelemnek mindössze 35 százalékát hagyta jóvá a PIO. A legtöbb esetben a jogosultság alapja súlyos keringési, ízületi vagy lelki betegség, illetve tumor volt.
A biztosítási alap adatai szerint 1997-ben a mintegy másfélmillió nyugdíjas 30 százaléka számított rokkantnak, tavaly már csak 20 százaléka. Jelen pillanatban 1,7 millió nyugdíjas él Szerbiában, közülük 337 ezer kap rokkantsági nyugdíjat.
A rokkantsági nyugdíj összege Szerbiában átlagosan 23 ezer dinár (60 ezer forint), míg az öregségi nyugdíj összege ennél 3 ezer dinárral (8 ezer forinttal) több. A rokkantnyugdíjasok 12 százaléka viszont csupán 13 ezer dinárt (34 ezer forintot) kap havonta.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 4 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 4 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 4 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 4 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 4 hete
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja
- Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra 1 hónapja