Egy hónapra leáll a Chrysler
Egy hónapra leállítja termelését a csődközelbe került amerikai Chrysler autógyár. A döntés hátterében a hitelpiaci válság és a csökkenő eladások állnak, írja a Világgazdaság.
A cég arra kényszerül, hogy leállítsák a márkakereskedések működéséhez nyújtott hitelek folyósítását, mert a hitelek a gyáraktól veszik el a forrásokat. A három detroiti autógyár közül kettő, a General Motors és a Chrysler hetekkel ezelőtt figyelmeztetett: szövetségi segítség hiányában már idén fizetésképtelenné válhatnak. A Chryslernek több mint 30 ezer amerikai munkása van, akiknek az érdekeit az UAW képviseli, szinte teljes fizetésüket és juttatásaikat megkapják a leállás idejére.
A bérköltségek az autók előállításának mintegy 10 százalékét teszik ki. A GM a múlt héten közölte, hogy 2009-es első negyedévi termelését 60 százalékkal tervezi csökkenteni az idei első negyedévihez képest. Henry Paulson pénzügyminiszter a héten azt mondta, készül a szövetségi segélycsomag a GM és Chrysler megsegítésére. A Fox News hírcsatorna értesülése szerint előbbi 8 milliárd, utóbbi 7 milliárd dollár áthidaló hitelhez fog jutni.
A három detroiti autógyár közül a Ford helyzete legjobb: nem fenyegeti közvetlen csőd, alapvetően 9 milliárd dolláros készenléti hitelkeretre tart igényt.
Világgazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Nők a kormányművek mögött - Lányok Napja a Boschnál 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- Mikor jók a türelmi idős lakáshitelek? 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten 2 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban 2 hónapja