Egész napos sztrájk lesz három németországi repülőtéren csütörtökön
Egész napos sztrájkot hirdetett csütörtökre a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtérre a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi).
A Verdi egységesen 20 eurós (6540 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasok, a poggyász, a teherszállító járatok rakománya és a légitársaságok személyzete ellenőrzését végző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak. Az ágazat munkaadói érdekképviseletével (Bundesverband der Luftsicherheitsunternehmen - BDLS) folytatott bértárgyaláson eddig négy fordulót tartottak, rendre eredménytelenül.
A Verdi hétfőn figyelmeztető sztrájkot szervezett a két berlini nemzetközi repülőtéren (Schönefeld, Tegel), de a BDLS "nem reagált erre az erős jelzésre, és még mindig nem tett tárgyalásra méltó ajánlatot", ezért most egész napos munkabeszüntetéssel kell nyomatékosítani a követeléseket - áll a szakszervezet közleményében.
Hozzátették: a biztonsági szolgálatok dolgozóinak "jelentősen magasabb bért kell kapniuk nehéz és felelősségteljes munkájukért", ezért nem lehet kizárni, hogy a bértárgyalások következő, január 23-ra tervezett fordulójáig újabb sztrájkok lesznek. A repülőtéri biztonsági szolgálatok munkatársainak órabére régiónként eltérő Németországban, a berlinieké például jelenleg 17,12 euró. Ez a BDLS aktuális ajánlata alapján 40 centtel emelkedhet.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja