Eddig több mint 225 milliárd forint babaváró kölcsönt folyósítottak
Az érintettek főleg lakáscélra fordították az összeget.
A K&H az elmúlt 3,5 évben több mint 225 milliárd forint értékben folyósított babaváró kölcsönt, ebből 60 milliárdot 2022-ben vettek fel, a bank piaci részesedése ebben a szegmensben a 2021-es 11,8 százalékról 13,5 százalékra nőtt - közölte a bank hétfőn. A közleményben felidézik, hogy újabb két évet kapott a babaváró támogatás, a legfrissebb jogszabály szerint 2024 végéig lehet igényelni a gyermekvállalást ösztönző, az állami támogatás miatt kedvezményes hitelkonstrukciót.
A babaváró maximális összege 10 millió forint és a teljes futamidő alatt kamatmentes, ha 5 éven belül születik legalább egy gyermek a családban. Ezen kívül a gyermek születését követően kérhető a hitel törlesztésének 3 évig tartó szüneteltetése is. Az állam a második gyermek megszületésekor az aktuális tőketartozás 30 százalékát, a harmadik gyermek érkezését követően pedig a teljes adósságot átvállalja - ismertetik a lehetőséget. Árva András, a pénzintézet lakossági szegmensért felelős marketingvezetője a közleményben kiemelte, a korábbinál bizonytalanabb gazdasági helyzetben és a magas kamatkörnyezet miatt felértékelődhet a babaváró támogatás szerepe a rendkívül kedvező kamatszintje miatt. A K&H-nál elsősorban lakáscélra fordították a babaváró összegét az érintettek a 2019 júliusi indulás óta.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 1 hónapja
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 2 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 2 hónapja
- Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő 2 hónapja