Drágulást hoz a kelet-európaiak hazavándorlása
Meredeken drágul a lakásfelújítás Nagy-Britanniában, az alapanyag-drágulás mellett elsősorban azért, mert most már tömegével mennek haza az EU-bővítés után százezrével beözönlött, magas szakképesítésű kelet-európai mesteremberek, áll egy vezető londoni ingatlanpiaci elemző cég jelentésében.
Az Institute for Public Policy Research (IPPR) nevű vezető londoni kutatóintézet által a 2004 májusában EU-taggá vált nyolc ország munkavállalóiról összeállított, az új tagországok csatlakozásának negyedik évfordulójára időzített múlt havi felmérés szerint az unió bővítése óta munkavállalási céllal Nagy-Britanniába érkezett kelet-európaiak fele már hazament.
Az IPPR jelentése is kiemelte, hogy a tömeges hazatéréssel együtt most már meredeken csökken az újonnan érkezett keletiek száma is, tekintettel a folyamatosan gyengülő fontra és az előrejelzések szerint recessziót kerülgető brit gazdaságra.
Az intézet adatai azt mutatták, hogy a tavalyi év második felében 17 százalékkal kevesebb kelet-európai munkavállaló jegyeztette be brit állását, mint 2006 azonos időszakában.
A brit munkaerőpiac iránti kelet-európai érdeklődés csökkenését hivatalos forrás is megerősítette. A brit belügyminisztérium által a keleti uniós munkavállalókról kiadott minapi jelentés szerint a nyolc kelet-európai tagországból az idei első negyedévben már csak 45 ezernél alig több új állásbejegyzési kérvény érkezett, a tavalyi azonos időszakban benyújtott 52 ezer után.
Tavaly mind a négy negyedévben 50 ezer felett volt a brit munkapiacra újonnan érkező kelet-európaiak száma; a harmadik negyedben csaknem 60 ezer új munkahely-bejegyzési folyamodványt adtak be a minisztériumba.
A friss minisztériumi összesítés szerint idén januárban és februárban egyaránt 16-16 ezer, márciusban azonban már csak 12 ezer kelet-európai jelezte nagy-britanniai munkavállalását, vagyis az idei első negyedév utolsó hónapjában érkezők száma kevesebb, mint a fele volt az eddigi havi csúcsnak, a 2006 októberében mért 25 ezernek.
Az Okleveles Ingatlanszakértők Királyi Intézetének kedden közölt új jelentése szerint a brit ingatlantulajdonosok "már nem válogathatnak kedvükre a minőségi uniós mesteremberek hadából", mivel egyre több közép- és kelet-európai tér haza. A RICS is idézi azt az adatot, hogy a "lengyelek fele már hazament", és az intézet szerint a munkaerőért folytatott, erősödő verseny felfelé hajtja a költségeket.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja