Drágulással jár a minimálbér emelése Németországban
A német cégek nagy része a termékek és szolgáltatások árának emelésével gazdálkodta ki a minimálbér növekedését.
A vizsgálatba bevont mintegy 900 cég további 30 százalékánál a teljesítendő munkaórák csökkentésével alkalmazkodtak. A foglalkoztatottak számára csekély hatással volt a változás, a vállalatok csupán 11 százalékánál csökkent a létszám a minimálbér-emelés következtében. Mindez valószínűleg főként annak tulajdonítható, hogy a vizsgált időszakban - 2019 elején - igen stabil volt a gazdasági helyzet, különösen a munkaerőpiac, ezért ésszerűbb volt elbocsátások helyett áremeléssel ellensúlyozni a költségek növekedését, vagyis áthárítani a plusz terhet a fogyasztókra.
Ez azonban a körülmények romlásával megváltozhat, gazdasági visszaesés esetén nem lehet kizárni, hogy a minimálbér újabb emelései leépítésekhez vezetnek. Ez a jelenség figyelhető meg a 2018 óta kedvezőtlen konjunkturális helyzetben működő feldolgozóiparban, ahol a cégek jóval ritkábban igyekeznek áremeléssel kigazdálkodni a minimálbér emelését, mint a továbbra is felszálló ágban lévő szolgáltató szektorban - fejtették ki az ifo közleményében.
Németországban éppen öt éve, 2015. január 1-jén vezették be az általánosan kötelező minimálbér intézményét. A kezdő összeg óránként bruttó 8,50 euró (2900 forint) volt, ezt 2017-ben és 2019-ben egyaránt 4 százalékkal, az idén január 1-jével további 1,7 százalékkal emelték, így 2020-ban 9,35 euró az óránkénti bruttó minimálbér.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja
- Egyszerűsített foglalkoztatás 1 hónapja
- 1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában? 2 hónapja
- Németországban nőtt a munkanélküliség februárban 3 hónapja
- Így fest az európai minimálbér térkép 3 hónapja
- Spanyolországban a minimálbér emeléséről döntött a kormány 4 hónapja
- További jelentős minimálbér-emelésre lehet számítani Magyarországon 4 hónapja
- Hároméves mélyponton a német vállalatok foglalkoztatási hajlandósága 4 hónapja
- DK: a minimálbér összegéig legyenek adómentesek a fizetések 4 hónapja
- Ennyivel emelkedik szomszédunkban a minimálbér 4 hónapja