kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Dorozsmai Éva, a MÁV-Start Zrt. humánerőforrás igazgatója

Dorozsmai Éva mint a Budapesti Vasutas Club NBI-es szintű röplabdázója került a vasúthoz, elsőként a helybiztosítás területére. Azonban korán be kellett látnia, hogy bármennyire is szereti a sportot, a továbbtanulást nem fogja kiváltani. Pályája 26 évesen, munkaügyi vezetőként indult a MÁV-nál.

Éva Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Munkaügyi Kapcsolatok Szakán végzett, 2007-ben a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán MBA képesítésű diplomát szerzett.

26 éves korában kapta első, kisebb koordinátori lehetőségét, ekkor lett munkaügyi vezető a mintegy 80 fős központban, ahol önálló bér- és létszámgazdálkodást, kiválasztást, személyügyi tevékenységet vezetett.

2000-ben a MÁV Vezérigazgatóság 420 fős Személyszállítási Szakigazgatóságának Stratégiai és Gazdálkodási Osztályára került, ahol humánpolitikai főmunkatársként, majd osztályvezető helyettesként dolgozott. - Ebben az időben kezdtük meg a "front office személyzet" piaci gondolkodáson alapuló marketing képzését, szakmai nyelvoktatását, a stratégiai munkakörökben érdekeltségi rendszerek kidolgozását, változáskezelési programokat - emlékszik vissza akkori feladataira Éva. Később a személyszállítási reformprojekt vezetőjeként a MÁV szervezeti átalakulásának részeként a személyszállítás új működése, szervezete, szabályozásának kialakítása, országos szintű koordinálása, ezen belül 36 team munkájának irányítása lett a feladata. - Az üzletági önállósághoz és elkülönüléshez szorosan kapcsolódó mintegy 6500 fős létszám átvételének előkészítését munkavégzésük egységes személyszállítási technológiai folyamatba illesztését, országos változáskezelési program előkészítését irányítottam – mondja korábbi feladatköréről a humánerőforrás igazgató.

Az átalakulást követően az üzletágvezető szakmai titkára lett, részt vett alap- és részstratégiák kialakításában, szervezetfejlesztési programok tervezésében, az üzletági munkamegosztás szabályozásában, azaz a feladat, hatáskör és felelősség egyértelmű szabályozásában. Hozzá tartozott a munkaügyi kapcsolatok üzletági döntéseinek előkészítése és kezelése.

Dorozsmai Éva 2005-ben átigazolt a MÁV Zrt. Humánerőforrás Vezérigazgató-helyettes szervezetébe. Mivel MBA képesítését is folyamatmenedzsment rendszerek működtetéséből szerezte, felkérést kapott arra, hogy lássa el a folyamatmenedzsment osztályvezetői, majd folyamat- és működésfejlesztési vezetői feladatokat. Főbb feladatai közé üzleti folyamatok elemzése, működési zavarok feltárása, értékteremtő folyamatok konzisztencia vizsgálata tartozott, emellett hatékonyságmérési rendszereket hívott életre.

2010-ben a HR más területére vezette az élet: béren kívüli-, jóléti- és szociális javadalmazás vezetőként folytatta pályafutását. Itt a szociális- és jóléti-, a kitüntetés-jutalmazás rendszer irányelveinek, szabályainak kialakítása volt a feladata, annak költséghatékony, ugyanakkor ösztönző működtetése a társaság szociális és jóléti eszközeinek tudatos és optimális felhasználásának koordinációjával.

2012-ben humánerőforrás menedzsment vezetői beosztásra kérték fel. - Itt a társaság humánerőforrás utánpótlásának biztosítása, azaz a toborzás-kiválasztás, a humán folyamatok, szabályzatok eljárások egységes működésének koordinálása lett a feladatköre. Folyamatosan elemeznie kellett a HR-rendszerek hatékonyságát, humán erőforrás rendszerfejlesztési akciójavaslatokat kellett tennie, koordinálnia kellett az érintett szakmai területekkel. Foglalkozás-egészségügyi feladatokat látott el, kézben tartotta a teljes személyügyi tevékenységet, az országban lévő humánpartnereket irányította.

- 2014-ben kértek fel arra, hogy vállaljam el a MÁV-START Zrt. 14250 fős társaságának, több mint 400 féle munkakört magában foglaló humánerőforrás igazgatói pozícióját - mondja Éva. - A HR területe nálunk öt egység irányítását foglalja magába: a humánerőforrás koordináció és gazdálkodás, a humánerőforrás menedzsment, a humánerőforrás fejlesztés, a munkajogi, valamint a humánpartneri szervezetet. A legnagyobb kihívásnak azt tartom, hogy olyan munkatársak vegyenek részt a START munkafolyamataiban, akik egyre magasabb szolgáltatási minőséget tudnak biztosítani az utasok részére. Olyan üzleti folyamatokat tudjunk megvalósítani, melyek a leghatékonyabban szolgálják a működést, olyan juttatást és elismerést tudjunk biztosítani, hogy érdemes legyen vasutasnak lenni. Szeretem fiatal munkatársakkal körülvenni magam, mert szinte mindig újdonságot hoznak a munka világába - beszél szakmai hitvallásáról a HR-igazgató.

Szabadidejét Éva legszívesebben a családjával és barátaival tölti, legyen az egy közös utazás belföldön, vagy külföldön, vagy egy nyáresti beszélgetés. Családja is fertőzött a vasút szeretetével. - Vasútmérnök férjem gondoskodik a kerti falatozásokról. Ami pedig az egyik legfontosabb az életemben, Gina lányom, aki a Gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karán Kereskedelem -marketing alapszakon végzett, most pedig ugyanott Vezetés-szervezés szakon mesterdiplomáját írja. E mellett a General Electric Hungary Kft., veresegyházi telephelyén gyakornoki pozícióban ismerkedik a munka világával. Mindkét helyen kiváló szakemberektől sajátíthatja el ezt a tudományágat. Nagy örömet okoz, amikor mint már 2kollegák" tudunk menedzsment ismeretekről beszélgetni - meséli Éva.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk