Dohánytermelés: több ezer állás maradhat meg
A Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) üdvözli a dohánytermelők uniós támogatásának fenntartására hozott európai parlamenti bizottsági döntést - közölte Bényei Illés, a szervezet elnöke.
Bényei Illés hangsúlyozta: a Madosz reméli, hogy az Európai Parlament jóváhagyja a bizottsági határozatot, s a fennmaradó támogatással megmaradhat mintegy húszezer foglalkoztatási lehetőség a magyarországi dohánytermelői ágazatban.
Az elnök szerint a foglalkoztatás fenntartása különösen fontos, hiszen a dohánytermelés hazánkban főként a hátrányos helyzetű térségekben jelentős.
A jelenlegi 4.824 hektáros termőterület 80 százaléka a súlyos foglalkoztatási nehézségekkel küzdő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van - mutatott rá. A térségben az utóbbi időben 55.000 körül állandósult a havonta nyilvántartott munkanélküliek száma, amit jelentősen növelne, ha támogatás híján, a dohányszektorban csökkenne a foglalkoztatás - tette hozzá.
Bényei Illés tájékoztatása szerint, amennyiben az Európai Parlament is a támogatás fenntartása mellett foglal állást, 24 millió euró, jelenlegi árfolyamon mintegy 6,9 milliárd forint úgynevezett szerkezetátalakító uniós forrásra számíthatnak a magyar dohánytermelők 2013-ban. Ezzel a támogatással továbbra is megerőzhetik a 2009-es foglalkoztatási szintet.
A dohánytermelők országos szövetségének vezetője kitért arra is, hogy a dohány idei betakarítása már túljutott a felén. A szárazság miatt várhatóan kevesebb lesz a termés a tavalyinál. A múlt évben 1,8 tonnás volt a hektáronkénti átlagtermés, összesen 9.000 tonna dohánylevelet törtek le és értékesítettek, most viszont 15-20 százalékkal kisebb mennyiségre lehet számítani.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk
Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 6 napja
- A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét 6 napja
- Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában 1 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 2 hete
- Hatékony csírátlanítás a sörgyártásban, borászatokban 3 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 4 hete
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 4 hete
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 4 hete