Diáklány támadt az iskolaőrre egy vidéki iskolában
Az elkövető ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, garázdaság és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, garázdaság és könnyű testi sértés miatt vádat emelt azzal a fiatalkorúval szemben, aki egy iskolai verekedés során mellkason ütötte a vele szemben intézkedő iskolaőrt - számolt be róla az Ügyészség.
A közlemény szerint a középiskolában tanuló fiatalkorú idén január 25-én, az óraközi szünetben egy korábbi nézeteltérés miatt az egyik osztálytársát meglökte, majd a hajába kapaszkodott és megrángatta. A vita verekedéssé fajult, a diáklányok a földre kerültek, ahol tovább tépték egymást. A helyszínre érkezett az iskolaőr, aki a támadó mellé lépett és a karjánál megragadva a verekedés abbahagyására szólította fel. Amikor a fiatalkorú távozni akart a helyszínről, az iskolaőr elé lépett, hogy ezt megakadályozza. Ekkor azonban a diák kiabálni kezdett és az őr mellkasába ütött, aki végül leszerelte és egy padra ültette.
Az iskolaőr közfeladatot ellátó személynek minősül, akit a büntető törvény a hivatalos személlyel azonos védelemben részesít. Az ügyészség a diákkal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat. A Kunszentmiklósi Járásbíróság a fiatal bűnösségét a váddal egyezően megállapította és büntetővégzésében – tárgyalás mellőzésével – 2 évre próbára bocsátotta azzal, hogy a fiatalkorú pártfogó felügyelet alatt áll.
Arról, hogy mennyire vált be az iskolaőrök bevetése, itt írtunk bővebben.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Csaló WhatsApp hívások: már a HR tanácsadók nevével is visszaélnek 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja