kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

CSR: nyári egyetemet szervez a KÖVET

A KÖVET Egyesület 2009 nyarán harmadik alkalommal szervez Jövőképzés címmel nyári egyetemet fenntarthatóság és vállalatok társadalmi felelőssége (CSR) témában felsőoktatásban tanulók és fiatal vállalati szakemberek számára. Az ötnapos kurzus programjában az elméleti előadásokon túl sok gyakorlati feladat, vita kap helyt, hogy fejlessze a jövő potenciális vállalatvezetőinek, döntéshozóinak kritikai gondolkodását, morális érzékenységét.

A KÖVET Egyesület július 12-16. között nyári egyetemet szervez azzal a céllal, hogy a jövő vállalatvezetői - egyetemisták, PhD hallgatók, pályakezdők - a vállalati társadalmi felelősség (CSR) és a fenntarthatóság témában az elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalatokat is szerezzenek. A Jövőképzés program tananyagát 2006-ban dolgozták ki a KÖVET Egyesület szakértői egy Európai Uniós projekt keretében. A szervezők a Balaton-parti városban megrendezendő nyári egyetemre az ország minden tájáról várnak résztvevőket. A tanfolyamon való részvétel előfeltétele, hogy a jelentkezők készítsenek prezentációt egy próbavásárlásról, melynek során felkutatnak felesleges vagy távolról szállított, de helyben is előállítható termékeket. A pályázatok beküldési határideje május 15.

A nyári egyetem kurzusvezetője Dr. Tóth Gergely, a KÖVET főtitkára, a Pannon Egyetem Georgikon Karának docense és Matolay Réka, a BCE Vállalatgazdaságtan Intézet adjunktusa. A tavalyi kurzuson a délelőttök elméleti előadásokkal a délutánok gyakorlati feladatokkal teltek. A résztvevők fenntarthatósági szempontból felmértek egy hévízi szállodát, biciklitúra során a helyi pékséget látogatták meg. Az esték már a pihenésről szóltak: szakmai témájú filmvetítésekre, biciklis bortúrára és másért vállalkozókkal folytatott kerekasztal-beszélgetésre került sor. Az öt nap alatt olyan témákat jártak körül, mint a fenntarthatóság meghatározása és problémái, a vállalatok és a fenntarthatóság viszonya, környezetirányítási eszközök, vállalatok társadalmi felelőssége (CSR), a valóban felelős vállalatok, s mindezekben az egyéni felelősség és a cselekvési lehetőségek. A képzés értékeléséül szolgáló körinterjúk során a résztvevők egyöntetű véleménye szerint a nyári egyetem rendkívül hasznos, nagy örömükre szolgált, hogy hasonló gondolkodású emberekkel tölthették idejüket, miközben szellemileg is gyarapodtak. A nyári egyetem végeztével valamennyien új lendülettel, világjobbító, de mindenesetre fenntartható elképzelésekkel tértek haza.

További információ a Követ oldalán.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk