Csökkent a hongkongi milliomosok száma
Az előző évekhez képest csökkent tavaly a hongkongi milliomosok száma, arányuk azonban még mindig a felnőtt lakosság egytizedét teszi ki.
A különleges igazgatású kínai város az elmúlt években az egyik milliomosok által legsűrűbben lakott területnek számított a világon. Az átlagos vagyon is jóval az egymilliós küszöb felett alakul, a 2010-es 9,8 millió után 2011-ben 9,3 millió hongkongi dollárt (260 millió forintot) tett ki. A vagyonok nagy része részvény-, illetve ingatlanpiaci befektetésből származik.
A jelentés a hongkongi milliomosok "mindennapjaiba" is bepillantást enged. Kiderül például, hogy a legtehetősebbek egyötöde nyugdíjas, egyötöde háziasszony, egyötöde pedig vezérigazgató - ennél kisebb arányban vannak köztük üzlettulajdonosok és szakemberek.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Nagyot nőtt a takarítócég, már több mint 11 ezren dolgoznak náluk: létszámtrendek 2 hónapja
- Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek 4 hónapja
- Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista 4 hónapja
- Munkahely van, már csak dolgozó kellene 5 hónapja
- Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek 5 hónapja
- Fluktuáció: a szervezet laborlelete 6 hónapja
- Tízezer alá esett a Tesco létszáma, 140 fővel dolgoznak kevesebben a Morgan Stanley-nél 7 hónapja
- Hány munkatárs kellene? Tippek a stratégiai létszámtervezéshez 9 hónapja
- Ezer embert építettek le a bankok 9 hónapja
- Két év csökkenés után emelkedni kezdtek a reálbérek Németországban 9 hónapja
- Megállhat végre a reálbércsökkenés 10 hónapja