Csökken a kínai munkaerő-állomány
Az HSBC bank számításai szerint tovább csökkent a kínai munkaerő-állomány 2014-ben, a trend a jövőben folytatódik és gyorsul, csökkentve ezzel a kelet-ázsiai ország versenyképességét.
A munkaerő-állomány zsugorodása a jövőben gyorsulni fog, ahogyan ez máris megmutatkozik: 2012-2013-ban a dolgozók száma még a tavalyinál kisebb arányban, 2,4 millióval csökkent.
A Deutsche Bank egy korábbi elemzése szerint 2030-ban már csak 781,8 millióan, 2040-ben 743 millióan, az évszázad közepén pedig 650,9 millióan dolgoznak majd az országban. Az munkaképes korúak táborának csökkenésével párhuzamosan az idősek száma tavaly több mint 10 millióval nőtt, s immár 212,4 millió lakos 60 éves vagy afeletti, amely a teljes lakosság 15,5 százaléka. A trend segít a munkanélküliség növekedésének elkerülésében, ugyanakkor hosszú távon komoly gondokat okozhat – figyelmeztetnek a kínai sajtóban a szakértők.
Egyes iparágakban már most is munkaerő-hiány mutatkozik, ennek növekedése és a kínálat szűkülése miatt az emelkedő bérek ronthatják az ország versenyképességét.
A kínai kormány az egykepolitika jelentős lazításával próbálja lassítani a trendet, második gyermeket ugyanakkor a vártnál is kevesebb pár tervez, tavaly a kedvezményezett 11 millióból mindössze egymillió pár jelezte szándékát – derül ki a statisztikákból.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Megtartott munkáltatói ígéretek 1 hónapja
- Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon 1 hónapja
- Rekordév után osztalékot fizethet a Pensum Group, 2024-ben további növekedés jöhet 1 hónapja