Csapatépítés kreatívan, pénz nélkül
Manapság, válság idején, nem sok forrást tudnak elkülöníteni a cégek csapatépítésre, illetve szervezetfejlesztésre, pedig valójában lehet ezeket pénz nélkül is megvalósítani, ráadásul karitatív célokat szolgálva - legalábbis erről számolt be sajtóközleményében a ZuiLabs.
A stratégia egyszerű:
1. Keressünk valakit, aki segítségre szorul. Ez a csapat első feladata. Sok önkéntest keresnek az interneten, sajnos van miből válogatni.
2. Mérjük fel, hogy milyen segítségre van szükség. Az ötletelés során, felszínre kerülhetnek olyan készségek, kompetenciák, amelyek addig rejtve voltak, nem volt esély megmutatni őket. A közös cél összekovácsolja a csapatot, nincs versengés. Együttműködés van.
3. Készítsünk akció tervet. Ha megvan az ötlet, a cselekvési terv, fel kell mérnünk milyen eszközökre, szolgáltatásokra illetve segítségre lesz szükségünk. Szigorú szabály: pénzt nem kérhetünk senkitől. Meggyőzni kell a szükséges külső partnert. Ehhez is stratégia kell. Kitalálni: kit, mivel, hogyan. Ez sem egyéni feladat, kisebb csoportok vállalhatnak fel egy-egy részterületet.
4. Végül ha készen áll minden, elkezdődhet a közös munka, amely garantáltan közös élményként fog az emlékezetben megmaradni. A stratégiai célok kialakítása, illetve gyakorlatba való átültetése során sok olyan pozitív ajándékkal gazdagodik a csapat, amelyekért általában több százezer forintot kérnek a tréningszervező cégek.
A ZuiLabs 2008-ban egy nehézhelyzetben lévő, kétgyermekes család, 32nm-es otthonának kifestését vállalta fel. Partnerek meggyőzéséhez saját szoftverét használta, egyrészt az ötlet prezentálásához, másrészt pedig felhasználói jogot ajánlva cserébe az együttműködésért. A bemutató megtekinthető a következő www.zuiprezi.com-on.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- A hibrid munkarend növeli a nemek és társadalmi csoportok közötti egyenlőséget 2 hónapja
- Lesújtó eredmények: három iskolaévnyi előnyt jelent a családi háttér Magyarországon 6 hónapja
- Sok vállalat a HR-re bízza a társadalmi felelősségvállalást, de forrást nem igazán ad hozzá 6 hónapja
- Íme a CSR Hungary Díj 2023-as díjazottjai 7 hónapja
- Hogyan alakítja át a gamification a CSR-t és növeli a globális tudatosságot? 10 hónapja
- Újabb megoldási javaslat érkezett az égető munkaerőhiányra 12 hónapja
- Mindenki a saját kiégéséért felelős 1 éve
- Egyre fontosabb a CSR, mégis keveset költenek rá a magyar vállalatok 2 éve
- A pozitív társadalmi szerepvállalás legalább olyan fontos, mint a profit 2 éve
- Elindult az idei CSR Tudatossági Hét 2 éve
- Kiteljesedési lehetőséget, boldogságot és rugalmasságot várnak a fiatalok a cégektől 2 éve