kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

"Csalókák" a legfrissebb foglalkoztatási adatok?

A Népszava által megkérdezett szakértő szerint a KSH legfrissebb foglalkoztatási adatai csalókák, és inkább becslésnek tekinthetőek. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt emelte ki, hogy folytatódott a foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése.

images

A változás a legjobb esetben is nulla az egy évvel korábbi viszonyokhoz képest - nyilatkozta a Népszavának Tukacs István, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista tagja azzal kapcsolatban, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap kiadott tájékoztatója szerint a foglalkoztatottak száma idén május-július átlagában 1,1 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 10,9 százalékos volt, 0,2 százalékponttal alacsonyabb, mint tavaly ugyanakkor.

A szocialista politikus szerint a most közölt munkanélküliségi adatok belül vannak a statisztikai hibahatáron. Emellett csalókák, mivel a KSH csak regisztrált állástalanokat tarja számon, az ellátási rendszerből kieső munkahelykeresőket nem. A foglakoztatási adatok pedig úgynevezett kérdezéses módszerrel születnek, amelyek becslésnek is tekinthetőek mivel egyes munkaadók "bemondásain" alapulnak. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkaügyi központokba újonnan bejelentkezett állástalanok száma viszont növekedést mutat. Ez pedig emelkedő munkanélküliségre utal.

NGM: az elemzők körében nem okoztak meglepetést az adatok

Az elemzők szerint nem okozott meglepetést a munkanélküliségi ráta június-augusztusi alakulása, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt emelte ki, hogy folytatódott a foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése - írja az MTI.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője azt közölte: az elemzői várakozásoknak megfelelően, 10,8 százalék maradt a munkanélküliségi ráta június-augusztus között, azonban kissé mérséklődött az egy évvel korábbi 11 százalékról. Hozzáteszi: a továbbra is magas munkanélküliségi ráta mögött az aktivitási ráta növekedése áll, ami az elemző szerint önmagában kedvező is, feltehetően a megszigorított nyugdíjba vonulási feltételeket tükrözi, de szerepe lehetett a frissen végzettek megjelenésének is.

Az elemző szerint a foglalkoztatottak száma a vártnál lassabban, 4,3 ezer fővel emelkedett a május-júliusi átlaghoz képest, míg 32 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami feltehetően nagyobb részt a közmunkaprogramok felfutásának köszönhető. A munkanélküliek száma ugyanakkor 0,4 ezerrel csökkent az előző háromhavi periódushoz képest, míg 7,8 ezerrel csökkent az egy évvel ezelőttihez képest. A következő hónapokban szezonális hatások és a feldolgozóipar munkaerő kereslete miatt a foglalkoztatás kissé tovább nőhet, míg a munkanélküliség magas maradhat. Suppan Gergely szerint a munkanélküliségi ráta a nyár végére 10,6 százalékra csökkenhet, azonban a jövő év elejére szezonális hatások miatt újra meghaladhatja a 11 százalékot. Idén éves átlagban 11 százalékos, jövőre 10,6 százalékos munkanélküliségi rátára számít.

Hasonló prognózist állított Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője, mint mondta, az idén 11 százalékos munkanélküliségi rátával számolnak. A jövő éviről szólva azt mondta, jelentősen függ a kormány által bejelentett programoktól. Szerinte nem történt érdemi változás, minimálisan csökkent a munkanélküliség, ennél valamivel nagyobb mértékben javult a foglalkoztatás. Hozzátette, hogy a nyári látványosabb javulást elsősorban szezonális okok magyarázzák.

Az NGM kiemelte, hogy folytatódott a foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése a vizsgált időszakban is. A szaktárca szerint ez leginkább a versenyszférában valósult meg, de a közfoglalkoztatásnak is érezhető már a hatása. Emellett az iparban és a szolgáltató szektorban erősödött a foglalkoztatói szándék - teszik hozzá. Az a tény, hogy egy éve folyamatosan pozitív éves bővülés figyelhető meg a foglalkoztatottságban, már hosszabb tendenciának tekinthető. Az autóipari beruházások kapacitásbővítései szintén a trend erősödését vetítik előre - közölte az NGM.

Népszava/MTI
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk