kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Csak jövőre sztrájkolnak a tanárok

Elhalasztják a romániai pedagógusok jövő héti munkabeszüntetését.

images

A jövő évre halasztják a romániai pedagógusok a december 9-ére tervezett általános munkabeszüntetést, amellyel az alacsony bérek ellen akarnak tiltakozni – jelentette be csütörtökön az egyik romániai oktatási szakszervezet.

Az Oktatási Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) nevű érdekvédelmi szervezet közleménye szerint a munkabeszüntetést azért halasztják el várhatóan a tanév második félévére - ami február 10-től június 20-ig tart -, mert november végétől nem volt elég idő arra, hogy a 173 ezer szakszervezeti tag mindegyikének kikérjék a véleményét a munkabeszüntetésről.

A pedagógusok már tüntettek Bukarestben november elején a kormány épülete előtt. Magasabb béreket követelnek, főleg a kezdő tanároknak, hogy vonzóvá váljon a pedagógusi pálya a fiatalok számára. Azt szeretnék, hogy ez utóbbiak bére legalább 50 százalékkal nőjön.

A szakszervezet szerint a halasztás ellenére a tanárok körében továbbra is nagy az elégedetlenség, hiszen a tagság 70 százalékának kikérték már a véleményét, és 50 százalékuk a munkabeszüntetés elkezdése mellett foglalt állást.

Ősszel az egészségügyben dolgozók is tüntettek és sztrájkot helyeztek kilátásba Romániában, de a kormány elfogadta követeléseik egy részét, és megállapodott a tiltakozókkal.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk