Bringázz a munkába! - eddig 1.890-en regisztráltak
Nagyon sikeresnek értékelte a Kerékpáros Magyarország Program részeként egy hete indult Bringázz a munkába! kampányt Bodor Ádám, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kerékpáros ügyekért felelős miniszteri biztosa. A programra eddig 1.890-en regisztráltak.
Hozzátette: a regisztráltak összesen 45 ezer kilométert tettek meg, és kilenc tonnányi szén-dioxidtól kímélték meg a környezetet azzal, hogy biciklivel mentek a munkahelyre. Bodor Ádám felhívta a figyelmet arra, hogy a program végső célja, hogy életmód-változtatásra ösztönözzék az embereket; Európában a napi utazások 14-17 százalékát biciklivel teszik meg, míg Magyarországon ugyanez mindössze 3-4 százalék. Ha ez a szám elérné a 10 százalék körüli értéket, az már az energiaellátásban is érezhető volna - tette hozzá.
A Kerékpáros Magyarország Program rövidtávú intézkedések után, a civil szervezetek bevonásával készült el. A program meghatározza a kerékpáros közlekedés, a turizmus, a sport és a rekreáció fejlesztéséhez szükséges tennivalókat, ennek forrásait, és a 2007-2013 időszakra megvalósítási ütemtervet készít elő. Ennek része az európai minta alapján szervezett Kerékpárral a munkába kezdeményezés is, amelyet Budapest Főváros Önkormányzata is támogat.
A programra a www.gkm.gov.hu/kamba internetes honlapon lehet regisztrálni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Indul a Bringázz a munkába! és a bicibusz mozgalom is 9 hónapja
- Kerékpárral munkába biztonságosan! Az 5 legfontosabb kérdés és válasz 9 hónapja
- 5 + 1 népszerű béren kívüli juttatás 1 éve
- Még két hétig kerestetnek a felelős és a kerékpárosbarát munkaadók 2 éve
- Elégedettebbé teszi a munkavállalókat az elektromos kerékpár 2 éve
- Hogyan vezessünk be elektromos kerékpárflottát? 2 éve
- Kerékpár cafeteria: ezért éri meg a bringa, mint adómentes juttatás 2 éve
- Rengeteg e-kerékpár beszerzésére lehet ismét pályázni 2 éve
- 736 millió forintból 6900 e-bicikli vásárlását támogatták 2 éve
- Bővül a budapesti bringaflotta: 310 új Bubit használhatnak a fővárosiak 3 éve
- Október 8-ig ismét lehet pályázni elektromos kerékpárok vásárlására 3 éve