Bonyhádon fejleszt a Herbavit, öt új munkahely jön létre
Elhelyezték hétfőn az épületvasalatok nagykereskedelmével foglalkozó Herbavit Kft. új raktárépületének alapkövét Bonyhádon. A beruházás nyomán a cég 35 fős létszáma 40-re nő.
A Herbavit a 270 millió forintos beruházást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz 189 millió forintos támogatásával valósítja meg, és csaknem 1200 négyzetméteres raktárat épít.
A bonyhádi és a dombóvári járásban a GINOP támogatásával csaknem 9 milliárd forint jutott fejlesztésre, a Magyar falu programban pedig négymilliárd forint érkezett a településekre. A bonyhádi cégek a GINOP forrásaiból megközelítően kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el.
Schnierer Péter, az 1997-ben alakult, bonyhádi telephelyét 2006-ban megnyitott kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a májusra elkészülő épülettel a kft. megkétszerezi raktárkapacitását, és öttel növeli jelenlegi, 35 fős létszámát.
A tervek szerint a társaság nettó árbevétele az idén tíz százalékkal nő a 2021-ben elért 2,35 milliárd forint után - közölte.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Keddtől indul a KKV Technológia Plusz Hitelprogram 3 hete
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 3 hónapja
- 15 milliárd forintra lehet pályázni a GINOP plusz program munkahelyi képzés harmadik szakaszában 3 hónapja
- Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indul foglalkoztatási program 3 hónapja
- 69 ezer munkahely megteremtéséhez járulhat hozzá ez a Microsoft gigaberuházás 3 hónapja
- 130 milliárd forintnyi 0 százalékos hitelt kapnak a kkv-k 3 hónapja
- 130 új munkahely jön létre ezzel a vidéki gigaberuházással 3 hónapja
- A GINOP Plusz programról egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével 3 hónapja