Biztonságban a Villeroy Dolgozói Hódmezővásárhelyen
Napok óta a hódmezővásárhelyi önkormányzat egyik határozata kelt riadalmat a városban, mely szerint a Villeroy
Eszerint megvizsgálták a híreszteléseket és megállapították, hogy a társaság egy régóta jelentős nyereséget termelő konszern tagja. "Tapasztalataink azt mutatják, hogy a Dolgozók mellett, a Társaság vezetése is elkötelezett híve a hosszú távú, és kiegyensúlyozott munkakapcsolat fenntartásának, amelynek részét képezi az MCDSz-szel való megegyezés útján egy olyan juttatási rendszer közös kialakítása, ami biztosítja a Dolgozók kiszámítható bérfejlesztésének lehetőségét" - írják.
A Villeroy úgy tájékoztatta a szakszervezete, hogy a megnövekedett adóteher nem veszélyezteti sem a dolgozók munkahelyét, sem a béremelés lehetőségét és mértékét. A vállalat vezetése biztosította az MCDSz-t, hogy szándékukban áll béremelést végrehajtani és ezzel
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt 2 hete
- Megtalálni nehéz, megtartani még nehezebb 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 3 hete