Bezár a Piszke Papír: 236 dolgozó kerül utcára
Megkezdték a munkaviszony 30 napon belüli megszűnéséről szóló értesítők kézbesítését a lábatlani Piszke Papír Zrt. eddig megmaradt 236 dolgozójának - közölte Harsányi Imre, a gyár üzemi tanácsának elnöke.
Az üzemi tanács elnöke elmondta, vitájuk van a felszámolóbiztossal, mivel a hatályos törvények a közelmúltban a munkavállalók kárára változtak meg és a gyár eladásából befolyó összegből először a jelzálogjoggal rendelkező hitelezőket kellene kifizetni, utána következhetnek a dolgozói végkielégítések. Harsányi Imre hozzátette: a felszámolóbiztos húsvét előtt kifizette a dolgozóknak a decemberben, januárban és februárban esedékes étkezési bónokat, fejenként 18 000 forintot.
Ecsédi András, az ÁFI Vagyonkezelő Zrt. felszámolóbiztosa elmondta: a munkások bérét és végkielégítését az állami bérgarancia alapból próbálják fedezni, azonban a hosszú munkaviszonnyal rendelkezőknél ez nem lesz elegendő.
A Piszke Papír Zrt.-t a görög Zeritis-csoport üzemeltette, toalettpapírt, papírszalvétákat és háztartási papírtörlőket gyártottak.
MTI/Magyar Nemzet
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Az év eleje a felmondások ideje? 3 hónapja
- Ezt ne mondd soha, amikor elbocsátasz egy munkavállalót 4 hónapja
- Munkavállalói felmondás 6 hónapja
- Megkaphatom-e korábban a felmondási idő vége előtt a kilépő papírjaimat? 6 hónapja
- Egyre többen váltanak munkahelyet a környezetvédelem miatt 6 hónapja
- Mit tehetek, ha próbaidő alatti felmondás után nem kaptam meg a kilépő papírokat? 7 hónapja
- Hogyan érhetem el, hogy kapjak végkielégítést? 7 hónapja
- Munkaviszony megszüntetése közös megegyezéssel: erre figyelj 7 hónapja
- Felmérés: a dolgozók harmada fel akar mondani, a munkaadók pedig nem is sejtik 8 hónapja
- Felmérés: ezt tartják a legfontosabbnak a 45 év feletti kékgalléros dolgozók a munkaerőpaicon 8 hónapja
- Végkielégítés: ezek a szabályok 9 hónapja