Benyújtotta lemondását a francia kormány
Hivatalosan is benyújtotta lemondását csütörtökön Francois Fillon francia miniszterelnök és kormánya, amely ügyvivőként hivatalban marad Francois Hollande megválasztott köztársasági elnök május 15-i beiktatásáig.
Fillon volt az egyetlen miniszterelnök a konzervatív köztársasági elnök teljes ötéves mandátuma alatt. A lemondás csupán formalitás volt, miután a kormány utolsó, szerdai ülésével befejezte a munkáját.
Időközben az alkotmánytanács csütörtökön jóváhagyta a vasárnapi elnökválasztás második fordulójának eredményét, és hivatalosan is kihirdette, hogy Francois Hollande a francia köztársaság új elnöke. A szocialista jelölt a szavazatok 51,6 százalékával (18 millió szavazattal) nyerte meg az elnökválasztást. A konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő 48,4 százalékot (16,8 millió szavazat) ért el a második fordulóban.
Francois Hollande keddi beiktatása napján nevezi meg miniszterelnökét és kormánya tagjait.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Az utolsó francia olajfinomítóban is felfüggesztették a nyugdíjreform miatti sztrájkot 1 éve
- Újabb tömegdemonstrációk Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelése ellen 1 éve
- Nincs egyezség a nyugdíjreformról a kormány és a szakszervezetek között Franciaországban 1 éve
- Újrakezdik a gördülő sztrájkot a párizsi hulladékszállítók 1 éve
- Erőszakba fordult tiltakozások Párizsban a nyugdíjkorhatár emelése miatt 1 éve
- Franciaországban is fontolgatják a TikTok használatának megtiltását a kormányzati dolgozók számára 1 éve
- Gördülő sztrájkkal tiltakoznak a szakszervezetek a nyugdíjreform ellen Franciaországban 1 éve
- Több százezren tüntettek a francia nyugdíjreform ellen 1 éve
- Francia nyugdíjreform: Mindazoknak, akik képesek rá, azt javasolják, hogy dolgozzanak tovább 1 éve
- Francia gigasztrájk: Három hétig tartó blokád után kezdik felvenni a munkát az olajfinomítók dolgozói 2 éve
- Sztrájkhullám Franciaországban 2 éve