Belerokkanhat Európa az egyre szélesebb támogatottságú sztrájkokba
Hatalmas gazdasági károkat okozhatnak az Európát lassan eluraló munkabeszüntetések: Franciaországban a nyugdíjkedvezmények megnyirbálása késztette a közlekedési dolgozókat sztrájkra, Olaszországban a fémipari dolgozók elégedetlenkednek, míg Némethonban a mozdonyvezetők zúgolódnak az alacsony béremelés miatt.
Franciaországban egyelőre még nincsenek ilyen súlyos következményei a múlt héten megkezdett közlekedési sztrájknak, amelyben a vasúti dolgozókon kívül a párizsi metró alkalmazottai is részt vettek. A tiltakozók a kormánynak annak az intézkedését kifogásolják, amely 500 ezer közalkalmazott nyugdíjkedvezményét szüntetné meg. A francia munkabeszüntetés a mai nappal szinte országossá dagad, hiszen a sztrájkhoz a köztisztviselők, a tanárok, valamint a postai és távközlési dolgozók is csatlakoztak.
Finnországban ugyan rendeződni látszott a tömeges felmondással fenyegetőző kórházi ápolók ügye (az önkormányzati munkaadók bizottsága 20 százalékos béremelést ajánlott, amelyet az egészségügyi dolgozók szakszervezete el is fogadott), mégis, a kormánynak újabb nehézséggel, jobban mondva sztrájkokkal kell szembenéznie. Mivel az országos béralkuk csődöt mondtak, tegnap a patikusok harmada lázadt fel sanyarú sorsa ellen, holnap pedig a lapkiadók mintegy 400 alkalmazottja szüntetheti be a munkát. Múlt héten az irodai dolgozók érdekképviseletének több ezer tagja fogott sztrájkba, akikhez a hónap végén további ezrek készülnek csatlakozni.
Olaszországban szintén megmozdulásokra lehet számítani, a fémipari dolgozók júniusban lejárt országos munkaszerződését ugyanis azóta sem sikerült megújítani. Az első, október végi nyolcórás sztrájkot több ezren vállalták fel, köztük a legnagyobb olasz cég, a FIAT dolgozóinak jelentős része.
Világgazdaság/Reuters
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 1 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Nemcsak munkabeszüntetéssel, hanem "túlbuzgósággal" is sztrájkolnak 2 hónapja
- "Európában minden adott ahhoz, hogy megnyerjük az MI-csatát" 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak a kecskeméti Mercedes-gyárban 2 hónapja
- Budapesti járatokat is érintett a légiutas-kísérők sztrájkja 2 hónapja
- A pécsi buszos sztrájkot szervező szakszervezet visszaállítja eredeti bérkövetelését 2 hónapja