Beindult az állásbörze szezon
Két napon át látogathatták az érdeklődők az őszi HVG Állásbörzét, amely október 5-én délelőtt nyitotta meg kapuit a SYMA csarnokban 138 kiállító mintegy 3200 állásajánlattal várta a gyakornoki helyet vagy állást keresőket. Míg a HVG börzén nemcsak a friss diplomások számára kínáltak lehetőségeket, a hamarosan nyitó Műegyetemi Állásbörzén kifejezetten pályakezdőket keresnek a kiállítók.
2011. október 12-13-án nyit a Műegyetemi Állásbörze
2011. október 12-13-án immár 33. alkalommal rendezik meg a Műegyetemi Állásbörzét. A rendezvény közel 140 kiállítóval várja majd a frissdiplomás és néhány év szakmai tapasztalattal rendelkező álláskeresőket, valamint a szakmai gyakorlatot kereső alsóbb éveseket. A látogatókat nem csak a BME-ről, hanem a többi budapesti és vidéki felsőoktatási intézményből is várják a szervezők.
"A Műegyetemi Állásbörze népszerűségének egyik oka az, hogy itt a látogatók nem kell, hogy megméressék magukat a több éves tapasztalattal rendelkező pályázókkal, hiszen a rendezvényre érkező cégek kifejezetten pályakezdőket keresnek. Ebben a tekintetben egyedülálló lehetőség ez a rendezvény a pályakezdők számára" - nyilatkozták a szervezők.
A legnagyobb egészségügyi állásbörze Európában
Október 8-án Debrecenben, október 9-én Budapesten rendezik a MedPharm Careers-t, Európa legnagyobb egészségügyi karrier konferenciáját. A kiállítással egybekötött konferenciát október 8-án 11 és 18 óra között Debrecenben a Nagyerdő Hotelban (4032 Debrecen, Pallagi út 5.), október 9-én 11 és 18 óra között Budapesten, a Radisson Blu Béke Szállóban (1067 Budapest, Teréz krt. 43.) rendezik meg. A rendezvényen idén először a több ezer külföldi álláslehetőség mellett hazai munkaadók is várják az érdeklődőket - írja a medicalonline.hu.
edupress.hu/medicalonline.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- Április végéig lehet jelentkezni az MCC vezetőképző akadémiájára 2 hónapja
- Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső? 2 hónapja
- Van véleményük és felvállalják a céljaikat: így rúgja be az ajtót a Z generáció 2 hónapja
- Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk 3 hónapja
- Az állami intézményekben dolgozó tanárok és óvónők részére ma érkezik meg az emelt bér 4 hónapja
- Rétvári Bence: február elején minden pedagógus emelt fizetést kap 4 hónapja
- Megérkezett Brüsszelből a tanárok és óvónők béremelését lehetővé tevő garancia 5 hónapja
- Szerdán indul a Corvinus kétnapos őszi állásbörzéje 7 hónapja
- Indul a jelentkezés az ország legnagyobb egészségügyi állásbörzéjére 8 hónapja