Bankárhiba miatt egymilllió ügyfél adatait adták el
Egy alkalmazott tévedése folytán eladtak egy számítógépet, amelyen több bank ügyfelének számlaadata, telefonszáma, neve és aláírás mintája volt.
A számítógép tulajdonosának, a Mail Source adatfeldolgozó vállalatnak a szóvivője közölte, hogy egy alkalmazottjuk jóhiszemű tévedése folytán került a gép értékesítésre. Médiajelentések szerint a számítógépet egy oxfordi informatikai szakember vásárolta meg 35 fontért (45 euró), aki be is jelentette meglepő felfedezését. Az adatok viszonylag könnyen hozzáférhetőnek bizonyultak.
Nagy-Britanniában az utóbbi időben több adatbiztonsági hiba okozott nyilvános felzúdulást. A kormány az elmúlt télen több millió gyermeknevelési támogatásban részesülő személy adatait veszítette el. Az elmúlt héten pedig egy több tízezer fogva tartott személy adatait tartalmazó USB pendrive tűnt el.
Az üzleti életben az adatok és információk felbecsülhetetlen értéknek számítanak, a versenyképesség, a piaci elsőség, a konkurencia beelőzése múlhat rajtuk. Tehát mindenképpen védeni kell őket az illegális felhasználástól és az illetéktelenektől.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Példátlan béremelést kaptak az American Airlines pilótái 10 hónapja
- Angliában dolgozik buszsofőrként a volt magyar marketingvezető, nem bánta meg 12 hónapja
- Sirálykergetőket keres egy angliai állatkert 1 éve
- Új HR igazgató a DHL Express Magyarországnál 1 éve
- Nyugdíjasok segíthetnék ki a brit gazdaságot a kátyúból, de a cégvezetők elzárkóznak 1 éve
- Angliában ismét otthoni munkavégzést javasolnak mindenkinek 2 éve
- Brit kormány: aki teheti, dolgozzon otthonról 2 éve
- Nem bírják tovább az amerikai légitársaságok 4 éve
- Nagyobb arányban halnak meg koronavírusban azok, akiknek kevesebb a fizetésük 4 éve
- Gyorsított eljárással kaphatnak brit vízumot a magasan képzett külföldi szakemberek 4 éve
- Nem érinti a pécsi üzemeket a British American Tobacco leépítése 5 éve