Bajnai: Adórendszerváltásra van szükség
Az egykulcsos adó helyett fogyasztásbővítő, munkahelyteremtő és igazságos adórendszert kell teremteni 2014-ben Bajnai Gordon szerint.
Bajnai Gordon közölte: az egykulcsos adó miatt 50 ezer munkahely szűnt meg. Bemutatott egy infografikát, amely szerint csak a nagyvállalatok 49 ezer embert bocsátottak el az utóbbi három évben a növekvő munkáltatói járulékterhek miatt. A minimálbéresek foglalkoztatása 27 600 forinttal többe kerül havonta - hozta példaként, megjegyezve: miközben a munkaadók terhei nőttek, a minimálbér vásárlóereje csökkent 2010-hez képest.
Hozzátette: egy bruttó százezer forintot kereső ember 11 ezer forinttal kevesebbet visz haza az egykulcsos adó miatt, mint a kormányváltáskor, míg a bruttó 700 ezret keresők nettója majdnem százezer forinttal nőtt.
A volt kormányfő beszélt arról is, hogy az emberek négyötöde szerint a kormány rosszul teljesít a munkahelyteremtésben, a foglalkoztatási adatok javulása pedig csak a közmunkának és a külföldön dolgozóknak köszönhető.
Az Együtt-PM vezetője kérdésre válaszolva azt mondta: az ingyenes pénzfelvétel törvényi szabályozása is példa arra, hogy a Fidesz nem tud kormányozni. Hiszen - folytatta - a pénzfelvételt a tranzakciós illeték bevezetése drágította meg, amit a kormány most próbál korrigálni, ám sajtóhírek szerint úgy, hogy az embereknek a bankfiókban kell igényelniük a havi két ingyenes pénzfelvétel lehetőségét.
Szintén kérdésre Bajnai Gordon azt mondta, kedd reggel felhívta Mesterházy Attila MSZP-elnököt, és szolidaritását fejezte ki, amiért méltatlan támadások érték a bajai videoügyben. Szavaiból kiderült, ezután nem látja értelmét annak, hogy aláírja Gyurcsány Ferenc nyílt levelét, amelyet a Demokratikus Koalíció elnöke az ellenzéki pártok vezetőinek címzett, arra kérve őket, legyenek szolidárisak a szocialistákkal.
Ugyancsak kérdésre elmondta: miniszterelnökként sem hivatalos, sem nem hivatalos információja nem volt arról, hogy az amerikai titkosszolgálatok európai vezető politikusokat, kormányfőket hallgatnak le. Hozzátette: amennyiben kiderül, hogy valóban így történt, az "szövetségesek között elfogadhatatlan".
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások. Teljes cikk
A Pensum Group nagyjából 400 fős bővüléssel számol harmadik országbeli munkaerő-kölcsönzés területén. Teljes cikk
Az szja-bevallás miatt rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket. Teljes cikk
- A kormány folytatja az adócsökkentést és adóegyszerűsítést 7 hónapja
- Komoly mérnökhiány van Magyarországon, még Romániában is magasabbak a bérek 11 hónapja
- 10-20 ezer mérnök hiányzik Magyarországról 11 hónapja
- 500 ezres belső bónusszal próbál buszvezetőket toborozni a BKV 12 hónapja
- Munkahelygyilkos adóemelésnek nevezte Orbán Viktor a globális minimumadót 1 éve
- Egyre több külföldi fiatal jelentkezik a hazai mérnökállásokra 2 éve
- Keresés hirdetés útján 3 éve
- Munkáltatói márkaépítés webshopból 3 éve
- Globális kampánnyal erősíti fel a nők hangját a Mars 3 éve
- Összefogtak a hazai nagyvállalatok az oktatás fejlesztéséért 4 éve
- Adófajták Magyarországon: 5 év csökkenés után újra növekedés jön? 4 éve