kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Az OÉT átalakításába kezd a Ház

Az Országgyűlés mai ülésén tárgyalni kezd az Országos Érdekegyeztető Tanács helyébe lépő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács létrehozásáról szóló kormányzati előterjesztésről.

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló, szintén Matolcsy György által jegyzett előterjesztés az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanácsot (GSZT) és a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot (GEF) kívánja összevonni egyetlen konzultatív testületbe.

A javaslat szerint a jelenlegi központi szintű egyeztetési fórumok megszűnnek, az új testület alakuló ülését a hatálybalépést követő harmadik hónap utolsó napjáig kell megtartani. Az átmeneti időszak nem veszélyezteti az érdekegyeztetés rendszerének fenntartásával kapcsolatos uniós előírásokat, hiszen az ágazati, szektorális párbeszédek továbbra is fennmaradnak, ez idő alatt is zökkenőmentesen működhetnek - tartalmazza a törvényjavaslat indoklása.

Az Országgyűlés mai ülésnapjának napirendjén szerepel még több korábban tárgyalni kezdett indítvány, így például a Mol állami részvényvásárlásának parlamenti jóváhagyását kérő javaslat, illetve a közoktatási törvénynek a tanárok óradíjfizetésével és a tanítási időkerettel összefüggő módosításának részletes vitája is.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk